(Fotó: TASR)

A fentiekben felsorolt diákkártyák tulajdonosai számára világszerte új lehetőségek kínálkoznak, miközben a kor követelményeinek megfelelően a klasszikus kártyaigazolványt lassan felváltja annak mobilalkalmazásos virtuális változata.

Legyen azonban hagyományos igazolvány, vagy mobiltelefonos változat, az ISIC, ITIC és EURO<26 bármelyik változatát érdemes a tulajdonosoknak magukkal vinniük a nyaralásra is, mivel ezeknek köszönhetően komoly kedvezmények várják őket itthon és külföldön egyaránt.

Fontos azonban megjegyezni, hogy feltétlenül érdemes odafigyelni a kártyák érvényességére, mert egyre több kedvezménynyújtó ellenőrzi azt a CKM SYTS online adatbázisában.

Az ISIC, ITIC és EURO<26 kártyák esetében korszerű követelmények érvényesülnek, melyek némelyike már ismert, másokat csak most vezetnek be. Az új lehetőségek egyike, hogy az ISIC és ITIC (és hamarosan az EURO<26) esetében is megjelenik

az igazolvány mobiltelefonos virtuális változata.

Szlovákiában ez a lehetőség már csaknem két éve jelen van, de emellett minden tulajdonos rendelkezik hagyományos kártyával is, miközben néhány országban már csak a virtuális forma van érvényben. 

A CKM SYTS szövetség szerint egyre nagyobb igény mutatkozik különböző intézmények részéről (s nemcsak a kedvezményeket nyújtókról van szó) az igazolványok érvényességének online ellenőrzése iránt, melynek során a vonalkód beolvasásával ellenőrzik az érvényességet, melyben szerepel az igazolvány kódja, és a CKM SYTS adatbázisát, főleg az igazolvány diákstátuszt igazoló volta miatt. Az igazolványok érvényességének online ellenőrzése, valamint a kihasználásukra vonatkozó statisztikák követése nagyon népszerűvé vált és napjainkra a CKM SYTS és a kedvezményeket nyújtók közötti együttműködés szerves részévé vált. Ennek alapján derült ki például, hogy a tavalyi téli idény alatt a Kubínska Hoľa üdülőközpont a második helyen végzett a téli kedvezmények kihasználása terén, a Magas-Tátra téli központ után. A pontos statisztikai adatok tanúsága nélkül ezt nagyon kevesen hinnék.

Az igazolványok elektronikus ellenőrzését végző partnerek közé felzárkózott a Ster Century Cinemas és a Golden Apple Cinemas mozi is. Az érvényes kártyák tulajdonosai 1 eurós kedvezményben részesülnek, s a Golden Apple Cinemas mozi esetében a speciális menüt is kedvezménnyel kapják. A kedvezmény érvényesítéséhez elektronikus úton, a CKM SYTS adatbázisában ellenőrizhető a kártya érvényessége. Ezért van szükség az érvényesség követésére és annak rendszeres megújítására.

Az igazolványok tulajdonosai a www.isic.sk, www.itic.sk, illetve www.euro26.sk oldalakon olvashatnak az igazolványokat érintő kedvezményekről, újdonságokról.

(SkolskyServis.sk)