Január hatodika, vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután veszi kezdetét a farsangi vigasságok időszaka. A Julián-naptárt használó keleti kereszténységben karácsony január hetedikére esik, ott tizenhárom nappal később ünneplik a vízkeresztet.
Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés pedig a víz megszentelésének szertartásából származik.
Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án a gnosztikus Bazilidesz (II. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert tévesen azt vallották, hogy az ember Jézus csak a keresztségkor vált Isten fiává.
Az epifánia ünnepe keleten először a 3. század végén jelent meg, majd a 4. században nyugaton, mindig január 6-án, mivel a 4. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától. A vízkereszt ünnepe azóta
három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, valamint csodatételét a kánai menyegzőn.
(Az epifánia kifejezés a görög vallásban egy isten váratlan, jót jelentő megjelenését jelenti.) Teológiai értelmezése szerint Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek Megváltójaként, az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.
Az első, legjellegzetesebb jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. Máté evangéliuma szerint a háromkirályok a betlehemi csillagot követve érkeztek keletről Judeába, hogy a zsidók újszülött királya előtt kifejezzék hódolatukat, s aranyat, tömjént és mirhát ajándékozzanak neki, aranyat a királynak, tömjént az Istennek és mirhát az embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, a nevük említése nélkül. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar, azaz Gáspár, Menyhért és Boldizsár. A tömjénezés szertartása a napkeleti háromkirályok tömjénadományára emlékeztet.
A vízkereszt második evangéliumi története szerint Jézus harmincévesen elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, majd tanítani kezdett. Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút, és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. Megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust.
Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete szerint Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta. Ezzel az első csodatétellel kinyilvánította isteni erejét.
Krisztus keresztségének emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen ered az ünnep elnevezése.
A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is, mely a kánai ház megszentelésére utal Jézus jelenléte által. Megszentelték a vízzel a házakat és az ólakat, még a bölcsőre is szentelt vizet hintettek. Régebben a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek betegek, de az emberek is magukra locsolták betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták, hogy áldás legyen a házon.
Vízkeresztkor még egyszer meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, szétosztották a megmaradt édességet, a fát tűzre tették, egy ágacskát a szentkép mögé tűztek a gonosz ellen. Délben és este még folyt a vendégeskedés, esti harangszó után kezdődött a kántálás és a „csillagjárás” misztériumjátéka, amely a 16. századtól alakult ki.
Ez a háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat a betlehemezés mintájára gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kellékük a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: „Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad.”
Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, mindenféle betegségre használták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy a vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket, azaz a háromkirályok nevének kezdőbetűit.
A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak az őrződött meg, hogy általában ekkor szedik le a karácsonyfát.
Vízkereszt ünnepe megmutatja, hogy Isten minden emberhez eljött. A megváltó Jézus születésével Isten vállalja az emberi életet és később a szenvedést is, hogy ezzel elhozza minden ember számára az üdvösséget, az örök élet reményét.
Mint minden jeles naphoz, ehhez is kapcsolódtak időjárás-előrejelző hiedelmek, miszerint ha ezen a napon olvad a hó és a jég, akkor hosszú lesz még a tél, ha esik a hó, akkor hamar érkezik a tavasz, ha nincs csapadék, akkor esőben gazdag lesz a nyár, ha esik az eső, rengeteg csapadék lesz tavasszal is, s ha fúj a szél, akkor szerencsés év várható.
A Vízkereszt szó hallatán nagyon sokaknak eszébe jut Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiája. A legenda szerint a szerzőnek a darab címadásához semmilyen használható ötlete nem akadt, s mivel január 6-án fejezte be, Vízkeresztként emlegette. Az anekdoták szerint a bemutató előtt megkérdezték tőle, mi legyen a darab címe, ezt válaszolta: „Vízkereszt, vagy amit akartok”. Szó szerint vették, így végül ez ragadt rá a komédiára. Hogy valóban így történt, vagy sem, nem tudhatjuk, a lényeg azonban, hogy a darab sikere több száz éve töretlen.
(Forrás: Múlt-kor)
