Peter Žiga (Fotó: SITA)

A gazdasági tárca a legközelebbi parlamenti választásokig, vagyis jövő év márciusáig nem készül alapvetően változtatni a szlovákiai energiaszabályozáson. A tárca vezetője 2019-ben főleg az elektromobilitást kívánja támogatni. A kormány az új évben akciótervet fogad el, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz majd.

A törvények gyakorlati alkalmazása

„A tervezett alapvető változásokat már 2017-18 során végrehajtottuk. Némelyeket az új törvények közül szükséges lesz a gyakorlatba átültetni, ilyen például a megújuló energiaforrások támogatásáról szóló törvény is. A 2020-as év azonban már a választásokról szól, tehát valós akarat a törvényalkotásra, vagy fontos változások bevezetésére júniusig várható, azután mindenki a választást megelőző kampányra összpontosítja a figyelmét,” fogalmazott a vEnergetike.sk portálnak adott nyilatkozatában Peter Žiga gazdasági miniszter.

A tárca 2019-ben főleg az elektromobilitást kívánja támogatni. A kormány az új évben akciótervet fogad el, amely tartalmazza majd a konkrét intézkedéseket.

Továbbra is magas az elektromos autók ára

„A közlekedésben az elektromos autókat kívánjuk előnyben részesíteni, például az előnyökkel járó külön rendszámtáblákkal, ugyanakkor a kellő infrastruktúra kiépítésére helyezzük majd a hangsúlyt. A támogatási rendszeren keresztül pedig segíteni fogjuk a településeket a töltőállomások létesében”– közölte Žiga.

A gazdasági tárca az Autóipari Szövetséggel együttműködve már segítette az elektromos és konnektoros (plug-in) hibrid autók beszerzését. „A piac nem olyan rugalmas, ahogy azt vártuk. Vagyis az elektromos autók ára még mindig magas, s az 5 ezer eurós támogatás sem motiválta eléggé a vásárlást. Másrészt azt is hozzá kell tennem, hogy a támogatásnak köszönhetően százalékarányát tekintve jelentősen nőtt az elektromos autók száma”– szögezte le Žiga.

Az alábbiakban a régebben támogatott elektromos és konnektoros (plug-in) hibrid autók főbb jellemzőit foglaltuk össze:

Tisztán akkumulátoros Tesla Model 3 (Fotó: villanyautosok.hu)

Elektromos autó

Az energiát akkumulátorba (jelenleg többnyire lítium-ion) töltve viszi magával, csak külső forrásból tölthető, robbanómotort nem tartalmaz és tisztán elektromos motorokkal működik. Az akkumulátorok magas ára, nagy tömege és relatíve kis kapacitása miatt a középkategóriás modellek hatótávja 100-150 km, ami miatt elsősorban városi és elővárosi közlekedésre alkalmasak. Kaphatók már azonban olyan modellek is (pl. Tesla Model S, Model X), amelyek egyetlen töltéssel akár 400-500 km megtételére képesek.

Az akkumulátortechnológia fejlődése esetén a jövőben 300-500 km-es hatótávolságú változatok is megjelenhetnek a középkategóriában, de az akkumulátor helyére a jövőben más, hatékonyabb energiatároló rendszer is beszerelhető. A tisztán elektromos autó előnye a nulla lokális szennyezés, a hangtalan és rezgésmentes üzemmód, a nagy nyomaték, az otthoni tölthetőség, a minimális karbantartási igény és a rendkívül olcsó üzemeltetés.

Volvo XC90 PHEV (plug-in hibrid), ( Fotó: villanyautósok.hu)

Konnektoros (plug-in) hibrid autó

Az előző kategória nagyobb akkumulátorral és külső töltési lehetőséggel felvértezett változata. A tisztán elektromos hatótáv 20-50 km-re nő, amit rendszerint csak laborkörülmények között tudnak elérni. A fűtés vagy a hűtés bekapcsolásakor sokszor azonnal indul a belső égésű motor, hiszen az előző megoldáshoz hasonlóan az számít az elsődleges meghajtási formának.

Bár elméletileg többet kínálnak a sima hibrid autóknál, a gyakorlatban ez az előny csak a tulajdonos folyamatos odafigyelése esetén (amikor csak lehet, tölti az akkumulátort) jelentkezik. Az autóst semmi sem kényszeríti arra, hogy az elektromos meghajtást használja. A kategória angol elnevezése (plug-in hibrid electric vehicle) alapján ezek az autók gyakran a PHEV jelölést kapják.

(WebNoviny.sk/Felvidék.ma/Villanyautósok.hu)