Peter Pellegrini, archívum (Fotó: TASR)

Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök felszólította az óvodák, alapiskolák és középiskolák üzemeltetőit, hogy kizárólag ellenőrzött, hazai gazdaságból származó húst vásároljanak a gyerekek étkeztetésére. A közleményt a kormányhivatal sajtóosztálya adta ki, reagálva arra tényre, hogy veszélyes lengyel hús került a közétkeztetésbe.

„A nyilvánosságra került információk alapján, amelyek szerint kétes minőségű külföldi hús került a szlovák piacra, és még az szlovák iskolákba is, felszólítom a szlovák óvodák, alapiskolák és középiskolák üzemeltetőit, hogy mostantól kezdve kizárólag hazai gazdaságból vásároljanak húst a gyerekek részére, amelyről pontosan megállapítható, hogy honnan származik és milyen a minősége.

Egyúttal nyilvánosan kijelentem, hogy amennyiben valaki támadná az iskoláinkat és az óvodáinkat a hazai termékek előnyben részesítése miatt, a szlovák kormány kész minden ilyen intézményt a védelmébe venni” – szögezte le a kormányfő.

Jozef Bíreš, az Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-felügyelet (ŠVPS) igazgatója az ivachnófalui sajtótájékoztatón bejelentette, hogy csaknem háromszáz kilogramm veszélyes, Lengyelországból származó marhahús került a szlovákiai éttermekbe és iskolákba. Három kelet-szlovákiai feldolgozóhoz került hús a kérdéses vágóhídról: egy bártfai, egy galbatői és egy magyarbődi vállalkozás érintett az ügyben. Bíreš szerint a három üzem közül az egyik még a működéshez szükséges engedéllyel sem rendelkezett. A szállítólevél alapján beazonosítható, hogy az összes hús közétkeztetést ellátó intézményekhez került.

„A lengyel hús minőségét garantáló rendszer újra veszített a megbízhatóságából, és ez nem az első eset. Nehéz megmondani, lehet, hogy az alacsony ár csábította a beszállítókat, de biztosan nem a hús jó minőségét és a megfelelő higiéniai körülményeket tartották fontosnak”– közölte Bíreš.

Hozzátette, hogy az eddigi információkat már továbbították a Közegészségügyi Hivatalnak, amely kivizsgálja az ügyet. Egyelőre nem kaptak visszajelzést tőlük.

„Nagyon sajnálom, hogy a hús a közétkeztetésbe került. A legjobban azért szomorít el a dolog, mert a fogyasztók legsérülékenyebb csoportja, a gyerekek is ettek a húsból” – jelentette ki Bíreš.

Az agrártárca a lengyel hússal kapcsolatos botrány kipattanása után azonnal ellenőröket küldött a kérdéses feldolgozó üzemekbe, akik átvizsgálják a húst szállító járműveket. Az ellenőrök állomáshelyére Gabriela Matečná földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (SNS) is ellátogatott.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)