Baracska Árpád a prágai Nemzeti Színházban (Fotó: Berény Kornélia/Felvidék.ma)

Felvidéki művész alkotása is szerepel „ A Hrabal-galaxis pillanatképei” című prágai kiállításon, mely március végéig várja a látogatókat.

A prágai Nemzeti Színházban a Bohumil Hrabal életének helyszíneit magyar (anyaországi) csodálói szemszögéből bemutató, hermeneutikai, képzőművészeti, irodalmi, fotó- és iparművészeti relikviákban gazdag tárlatot a Fekete Ökör Baráti Kör állította össze. A kiállítás megvalósítását a Csehországi Magyar Orvosi és Természettudományi Társaság és a Prágai Magyar Intézet segítette.

A kiállításra a cseh Nemzeti Színház Don Hrabal operájának bemutatójához kapcsolódóan került sor, ahol több mint száz érdeklődő volt jelen. A tárlatot dr. Boros Miklós, Magyarország csehországi nagykövete, doc. dr. Paluch Zoltán, a Csehországi Magyar Orvosi és Természettudományi Társaság elnöke, és Jana Dvořáková mérnök, a Nemzeti Színház Drámai Tagozatának igazgatója nyitotta meg.

A tizenhat kiállító művész között szerepel Baracska Árpád, a Szőgyénben élő grafikus több darabból álló alkotása,

mely vegyes technikákkal készült portré és térkompozíció, írógéppel, macskával és töltőtollal.

Paluch 2018 nyarán Szőgyénbe látogatott, ahol Baracska Árpád vezetésével megtekintette a tájházat, a múzeumot és az éppen akkor folyó nemzetközi alkotótábort, valamint a községi galériát. Ennek az ismeretségnek az alapján kérte fel Baracska Árpádot a Hrabal-kiállításon való részvételre.

A Hrabal-galaxis pillanatképei című kiállítás (Fotó: Prágai Magyar Intézet)

Hrabal magyarországi tisztelői 1999 telén, Prágában megalakították a Fekete Ökör Baráti Kört az U Černého vola nevű sörözőben. Az általuk szervezett vándorkiállítás 2005 óta huszonnégy bemutatkozást ért meg, folyamatosan bővül és minden helyszínen újrafogalmazódik.

„A Fekete Ökör Baráti Kör egy egyszerű baráti kör, olyan emberek szoros kapcsolata, akik élvezik egymás társaságát, kedvelik a cseh kulturális örökséget, az irodalomtól az építészetig, a humortól a sörözőkig java részben mindent.

A Fekete Ökör Baráti Körhöz számtalan hasonló, Csehországba, Prágába járó baráti társaság létezik. A mi baráti körünket az különbözteti meg tőlük, hogy a cseh kultúrát nemcsak élvezeti cikknek tekintjük, hanem reakciókat, különböző válaszokat is adunk rá” – olvasható a társaság honlapján.

A kiállítás alkalmából napvilágot látott A Hrabal-galaxis pillanatképei – 2019 címet viselő katalógus, mely tartalmazza a kiállított műveket, bemutatja az alkotókat, a vándorkiállítások idejét és helyszíneit, a támogatókat, a Hrabal emlékét őrző társulatok, szervezetek nevét és munkáját. Jelenleg cseh nyelven olvasható a katalógus, de folyamatban van a magyar fordítás nyomtatása.

Milan Kundera cseh író szerint: „Senki más nem fejezi ki úgy Prágát, mint Bohumil Hrabal.” Tény, hogy regényei, novellái Csehország, Prága és természetesen a művészet szerelmesei számára „kötelezőek”. Regényei és megfilmesített művei népszerűek a magyar olvasók és mozirajongók körében is.

Baracska Árpád vegyes technikával készült alkotása a prágai kiállításon (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A nemrég elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas író, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője szintén nagy tisztelője volt Hrabalnak. A Találkozások Hraballal című visszaemlékezésekben ír megismerkedésükről, kapcsolatukról.

„Az ember a lehető legkényesebb ízléssel válassza meg mestereit!” – vallotta Grendel.

A felsorolt mesterek között Hrabal is szerepelt.

Annak, aki Prágában jár, lehetősége van megtekinteni nemcsak az író imádott városát, de a cseh irodalom ikonikus alakját idéző „A Hrabal-galaxis pillanatképei” tárlatot a prágai Nemzeti Színház Nová Scéna épületében. (Národní 4. Praha 1)

A kiállítás március 31-ig várja a látogatókat.