Illusztráció: jw.org

A választási kampányra fordított összeg gyakran bizonyul jó befektetésnek, amennyiben a szavazatok számában térül meg. Sokan sokféleképpen elemezték már a kampányt és a választások eredményeit. Tekintsük most át, vajon mennyit költöttek a köztársasági elnökségre pályázó jelöltek kampányuk során.

A köztársaságielnök-választás első fordulója is megmutatta, hogy azok a jelöltek, akik nem fukarkodtak a népszerűsítésükre szánt pénzzel, több tízezer választót tudtak megnyerni. Az első három „helyezett” egyike sem költött 300 ezer eurónál kevesebbet. A legdrágább kampányt Robert Mistrík folytatta, aki bár február végén visszalépett Čaputová javára, pár ezer szavazatot azért mégis szerzett.

Az egyik kivételnek Juraj Zábojník biztonsági elemző számít. Míg a legtöbb szavazatot szerzett Zuzana Čaputovának egy szavazat átszámítva 63 centjébe került, a második Maroš Šefčovičnak pedig 79 centjébe, Zábojníknak a választók szimpátiájáért mélyebbre kellett a zsebébe nyúlnia. Egy szavazatra átszámítva ugyanis 10 euró 21 centjébe került minden egyes választója szimpátiája. A kampányára ugyanis a transzparens számla adatai szerint csaknem 64 ezer eurót költött, miközben mindössze 6 219 szavazatot kapott.

Nem sokkal járt jobban a Szlovák Konzervatív Párt színeiben fellépő Ivan Zuzula sem, neki közel 7 eurójába került minden egyes rá adott szavazat. Az első hármast a Most-Híd elnöke, Bugár Béla zárja, no ugyancsak nem az eredményt, hanem a kiadásokat tekintve. Neki egy szavazat több mint 5 eurójába került.

Míg a legdrágábban Zábojník jutott a szavazatokhoz, addig a másik végletnek Martin Daňo aktivista számít, aki a hozzáférhető adatok szerint mindössze 6 euró 39 centet költött a kampányára. A több mint 11 ezer összejött szavazat így egyenként mindössze 0,0005 eurójába került. Ebből a szempontból hihetetlen sikernek könyvelhetné el, bár a dolog azért sántít, mert Daňo kampányának finanszírozását áttekinthetetlennek minősítette a Transparency International Slovensko.

A legdrágább kampányt Robert Mistrík folytatta, aki február végén visszalépett Čaputová javára. A sok hűhó semmiért csaknem 748 ezer eurót emésztett fel. S bár visszalépett, a szombati választások során több mint 3 300 választásra jogosult személy karikázta őt. Az érvénytelen szavazatok ára így egy szavazatra átszámítva 225 euró és 40 cent volt.

A kampány tehát kevés kivételtől eltekintve egyáltalán nem olcsó mulatság, de mielőtt bárki is megsajnálná őket, tegyük hozzá, nem a saját, nehezen összekuporgatott fillérkéiket költötték…

(Felvidék.ma/Aktuality.sk)