Illusztráció (Fotó: refresher.sk)

Jelentősen emelkedett a vonaton közlekedők száma. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) adatai szerint 2015-től 28 százalékkal több ember választotta a közlekedésnek ezt a módját. Tavaly 73 millió volt az utasforgalmuk, ebből 46 millió volt a fizető utas, valamint 27 millió esetben éltek az ingyenes utazás lehetőségével. Az elmúlt évben minden kategóriában emelkedett az utasok száma, ennek köszönhetően a ZSSK bevétele 4,46 százalékkal nőtt.

Az ingyenes utazásra 2014 novemberétől több mint 1 millió ember jogosult, ami elsősorban a diákoknak és nyugdíjasoknak kedvez. Az ingyenes utazás lehetőségének kihasználtsága a ZSSK statisztikája szerint tovább nő. Míg 2015-ben nagyjából 24 millió esetben éltek az ingyenes utazás lehetőségével, tavaly ez a szám több mint 27 millióra emelkedett.

A közlekedési tárca tavaly 225 millió euró támogatást tervezett folyósítani a ZSSK részére. Az ingyenes utazásból adódó bevételkiesést az első években 13 millió euróra becsülték. Ennek egy részét a megnövekedett utasforgalom által generált, az utasoknak kínált áruk és szolgáltatások bevételének emelkedéséből tervezték pótolni.

Az elégedettségi mutatókat negatívan befolyásolja a vasúti kocsik tisztasága, ezt orvosolandó 2021-től új és modern műszaki tisztítóközpontokat létesítenek érsekújvári, zólyomi és homonnai székhellyel.

A 100 millió euró értékű projektek megvalósításához az uniós pénzügyi alapokat veszik igénybe, ennek köszönhetően a jelenleginél jobb körülmények mellett végezhetik majd a vonatok javítását és tisztítását.

A ZSSK szintén a kényelem és a biztonság érdekében 51 vadonatúj villany- és dízelmotoros szerelvényt vásárolt. Folyamatos a megrendelt 35 új személykocsi szállítása, s még további 50 személykocsin végeznek nagyjavítást. A vasúttársaság új járatok indítását is tervezi, s ezzel együtt a tavalyi 73 milliós utasforgalmat az idén 75 millióra kívánja emelni.

A ZSSK-nak 8 év után 2018-ban sikerült kiegyensúlyozott gazdasági eredményt elérnie. Az eredeti gazdasági tervük még 2 milliós veszteséggel számolt, a társaság ennek ellenére 6 ezer eurós nyereséggel zárta az évet.

„Az igazgatótanácsban 2016-ban azt a célt tűztük magunk elé, hogy reális időn belül javítunk a gazdasági eredményeken, s az utazás színvonalát a XXI. század követelményeinek megfelelővé tesszük” –

mondta Filip Hlubocký, az igazgatótanács elnöke és a ZSSK vezérigazgatója.

Hozzátette továbbá, hogy a 230 millió eurós uniós forrásokon kívül saját pénzügyi forrásaikat felhasználva további beruházásokat terveznek, az ilyen célra fordított összeg 2018-ban elérte az 55 millió eurót.

A jó eredmények mellett a ZSSK-nak tavaly több rendkívüli eseménnyel kellett megküzdenie. Kisiklott vonat, szétszakadt szerelvény és mozdonytűz is nehezítette a dolgukat. A társaság ezzel kapcsolatban arról számolt be, hogy csak a 10 évesnél idősebb mozdonyok cseréje 2 milliárd eurót igényelne.

A modernizálás az EU-s pénzügyi alapok felhasználásával fokozatosan zajlik, azonban Brüsszel a távolsági vonalak modernizációját nem támogatja, ami meg is látszik délen a Pozsony–Kassa útvonalon közlekedő gyorsvonatok állapotán.

A ZSSK az információs technológiák modernizálására és a jegyértékesítési rendszer fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet, ennek része az Android telefonokra kifejlesztett alkalmazás. Ez megmutatkozott a digitális disztribúciós csatornákon keresztül értékesített menetjegyek számának emelkedésében.

Az internetes értékesítés először a múlt év decemberben lépte át 25 százalékos határt, míg 2015-ben ez az arány csak 3 százalék volt.

Az ingyenesen utazók is kénytelenek igénybe venni az interneten keresztül történő menetjegyfoglalást, különben az is megtörténhet, hogy az állomáson azzal szembesülnek majd, hogy az ingyenes utazást biztosító kvóta betelt.

(Pravda.sk/Felvidék.ma)