Illusztráció (Fotó vilagimanap.hu)

Ma tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek témáját idén szlovén keresztény nők állították össze – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára.

Mint mondta, a 2019. évi világimanap központi gondolata a Lukács evangéliumából vett mondat: „Jöjjetek, mert már minden készen van”. Az idézet lényege a meghívás és a biztatás, amely válaszadásra késztet.

A mondat Jézus példázatából való, amelyben egy ember vacsorát készített a barátainak, de mivel az eredeti meghívottak kimentették magukat, az utcáról hívatott vendégeket – tette hozzá.

Az imanap alkalmából világszerte megtartott istentiszteleteken történeteket hallgathatnak meg a hívők Szlovéniáról, annak politikai és gazdasági helyzetéről a kommunizmustól napjainkig terjedően.

„Hallhatjuk a menekültek és a bevándorló munkások történeteit, az anyákét, a nagymamákét, a feleségekét és a roma emberekét” – fogalmazott a MEÖT főtitkára.

Az istentisztelet végén a hívek azért imádkoznak, hogy a népek kölcsönösen támogassák egymást a „szabadság, igazságosság és béke felé vezető úton”.

Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg, Magyarországon harmincnegyedik alkalommal szervezi meg a MEÖT.

A résztvevők az ökumenikus tanács kiadványainak segítségével készülhetnek fel, „hangolódhatnak rá az eseményre, és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését”.

A felkészülést segítő kiadványok a www.meot.hu honlapról vagy a www.vilagimanap.hu oldalról tölthetők le – tette hozzá Fischl Vilmos.