Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttemében, Szlovákia magyarok lakta területéről mintegy 300 személy meghívott jelenlétével megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, s az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezetőtitkárként.
A Csemadok 1955. február 5-6-án Pozsonyban tartotta V. Országos Közgyűlését (a helyi szervezeteinek száma ekkor 473, taglétszáma 45 543 volt), amelyen az egyesület elnökévé ismét Lőrincz Gyulát, vezető titkárává – a tisztségbe eredetileg jelölt, ám a pártvezetés által jóvá nem hagyott Koncz Béla helyett – a korábbi szervezőtitkárt, Pathó Károlyt, új szervezőtitkárává Szabó Rezsőt, kulturális titkárává Vajda Józsefet választották. (A jegyzőkönyvből)
A közgyűlésen foglalkoztak a NÉPES kérdésével is és jóváhagyják az előző írásomban idézett, Lőrincz elvtárs által ismertetett gondolatot. Átadták az együttest a Kulturális Megbízottak Hivatalának.
Az együttesben dolgozóknak 1955. március 31-ei határidővel felmondtak, mehetett vissza mindenki az eredeti munkahelyére, ha még létezett a volt munkahelye, amennyiben nem, kereshetett új munkahelyet.
A Csemadok központja ahol tudott, segített az elhelyezkedésnél. Azoknál, akik vállalták a válogatók által más együtteseknél felkínált lehetőséget, a munkaviszony ott folytatódott. Problémát okozott viszont az együttes vezetőinek az elhelyezése. Többségüket a Csemadok a járási, illetve kerületi titkárságain, mint szakinstruktorokat foglalkoztattak tovább. Így lett például a Népes szólóénekeséből, Kucsera Margitból (később Grébner Gyuláné,) ének-zenei szakelőadó Nyitrán a Kerületi Népművészeti Központban, Hemerka Olga tánc- és énekpedagógusból a Csemadok kerületi instruktora Kassán. Akiket azonnal nem tudott álláshoz juttatni a központ, azok maradtak a Csemadok alkalmazásában.
Így jártam én is, az akkor már másodéves katona, karpaszományos szakaszvezető. Kaptam egy levelet Pathó Károly főtitkár aláírásával, hogy a munkahelyemre nem tudnak visszavenni, mert az együttest megszüntették, esetleg valamely kerületi titkárságon instruktorként tudnak alkalmazni.
Verhettem a fejemet a falba, hiszen bevonulásomkor a szlovák katonaegyüttes és a csehországi katonaegyüttes is szívesen alkalmazott volna táncosként és koreográfusként, de a kétéves katonaidő letelte után további két évre még az alkalmazásukban kellett volna maradnom. „Gyöngyéletem“ lett volna, ahogyan a nóta mondja, de nem mentem, mert a két év katonaidő letelte után visszavárt a Népes. Ha mentem volna, akkor a kötelező katonaidőt vasalt nadrágos katonaként szolgálhattam volna le… Azért megmutattam, hogy mi a magyar becsület, másodévesként, magyarként, „Példás katona“ lettem és alhadnagyként szereltem le.
1952-ben a Csemadok irányítása alatt, a Magyar Könyvbarátok Körére épülve létre jött a Magyar Könyvkiadó, mely 1956-ig működött. (Lényegében ez volt az a testület, amely a Csemadok keretében megerősödött, kiépült és amelyből később létrejött az önálló Madách Könyv- és Lapkiadó.) A kiadó termékeinek, könyveinek propagálására fellendült a Csemadok és az iskolák szervezésében megvalósult író-olvasó találkozók. Ennek lett mindenes központi szervezője Gyurcsó István, a fiatal munkásköltő, akit a Csemadok hazacsábított Csehországból. Ő már küldte az írásait az Új Szónak.
István akkor már családos ember volt, az ottani fizetése többszöröse volt annak, amit a Csemadok tudott neki adni. Mégis hazajött,
mert ő, a kezdő tollforgató a magyar íróvá fejlődés lehetőségét látta ebben: a hazakerülésben, a magyar irodalmi és kulturális életbe való bekerülésben.
Ennek az eszmének lett aztán igazán értékes szolgálója. Kiváló eredményeket ért el az írók mozgósítása terén. Volt év, amikor száz író-olvasó találkozót szerveztetett meg, s ha a Csemadok költségvetésében már elfogyott az erre meríthető tétel, akkor is mindig megtalálta azt az intézményt, amellyel összefogva utaztathatta a hazai magyar fiatal költőket, írókat. Neki is verskötetei jelentek meg és így sokszor ő is tagja lett a kiutaztatott csapatnak. Így volt ez a legendás bodrogközi egyhetes kiszállásnál is: délelőtt és délután az iskolákban tartottak irodalomórákat, találkozókat, este pedig a Csemadok szervezésében a falvakban annyi helyre mentek, ahányan voltak a kiszálláson.
Pista nagyon agilis szervező volt, a későbbiekben is találkozunk a nevével. A Csemadok központjában is nagyon hamar feltalálta magát. Ozsvald Árpád költővel került baráti viszonyba. Amikor rendeződött az állás kérdése, úgy döntött, hogy Pozsonyban marad. A csehországi háromszobás lakás helyett Pozsonyban kiutaltak a család részére egy szoba-konyhás lakást. Első bútordarabként vett egy használt rekamiét a vár alatti villanegyedben, a hordároktól kikölcsönzött egy négykerekű taligát, Ozsvaldot és engem a rúd mellé állított, ő meg hátulról tolta, illetve a dombról lefele tartotta vissza a taligát. A városközponton keresztül úgy szállítottuk le a Duna-partra a vett bútort, meg a ráadásként kapott székeket és egyéb bútordarabokat. Voltak nézőink.
A Csemadoknak 1955 júniusában sikerült kapcsolatot teremteni a budapesti Népművészeti Intézettel.
Az intézet egyik szakemberének, dr. Kaposi Editnek, azaz Vass Lajosnénak rokona lakott Pozsony mellett Főrévben és sikerült rokonlátogatási titulussal útlevelet szereznie.(Akkoriban még csak így lehetett.) Az intézethez az előző években kulturális, szakmai ügyekben levélben, telefonon már többször fordult a Csemadok: szaktanácsokat, színdarabokat, kórusműveket, táncleiratokat kért segítségként, így amikor megérkezett a néptáncmozgalom területén jártas hölgy, azonnal pártját fogta és az apparátusból kísérőt mellé állítva bemutatta neki a jól dolgozó népművészeti csoportok legjavát. A látogatás alkalmával a tanácsadás mellett Edit hozta magával leendő könyvének, az 1958-ban megjelent, Maácz Lászlóval közösen jegyzett Magyar népi táncok és táncos népszokásoknak a kéziratát is.
A csoportok látogatása során szerzett tapasztalatok alapján, valamint a kéziratokban megfogalmazott elméletek felhasználásával országos méretű szakmai tanácskozást tartottak a Csemadok alkalmazottai és a kiválasztott csoportvezetők részére. A tanácskozásba bekapcsolták a volt Népes szakmai vezetőit is, akik boldogan dicsekedtek Kaposi Editnek azzal, hogy ők ismerik a férjét, Vass Lajost, mert a Népes énekelte két kórusművét, az Új aratást szólóénekként és a Két cigándi lakodalmast zenekari kísérettel. Mindkét műnek nagy közönségsikere volt. A látogatás is jelentősen befolyásolta, hogy a Csemadok a nyár folyamán már több járásban Járási dal- és táncünnepélyt, kulturális népünnepélyt rendezett. Ez az új kulturális fórum Magyarországon és nálunk, Csehszlovákiában is nagy sikerrel kezdett meghonosodni.
Egy 1954-es törvény értelmében a Csemadok KB, hasonlóan az ország többi társadalmi szervezetéhez – szakszervezetek, ifjúsági szövetségek, nőszövetség, Matica slovenská, tűzoltók – kénytelen volt felszámolni a népművészeti és népművelési osztályait, mert a törvény értelmében kiépült az állami népművelési és népművészeti intézethálózat. Helyi, járási, kerületi, központi intézetek és intézmények jöttek létre és ezeken belül nemzetiségi magyar és ukrán részlegek, illetve szakelőadói helyek létesültek.
A Csemadok hét dolgozóját státusszal és fizetéssel együtt köteles volt a törvény értelmében a kiépítendő központi intézetek rendelkezésére bocsátani. 1955 őszén a Népművelési Központba (Osvetové ústredie) három személyt, a Szlovákiai Központi Népművészeti Alkotások Házába (Slovenské ústredie ľudovej umeleckej tvorivosti) négy személyt, és ezekkel a magyar dolgozókkal megalakultak a nemzetiségi részlegek.
A művészeti részlegen nyertek alkalmazást a Népes volt művészeti vezetői, Hemerka Olga magyar néptánc szakelőadó a táncosztályon, Szíjjártó Jenő, mivel a Szlovák Rádióban a munkahelyét, ahonnan elment a Népesbe, közben betöltötték, hogy a szakmájában maradhasson, az ének-zenei osztályon lett magyar szakelőadó. Évek múlva sikerült visszakerülnie a rádióhoz zenei szerkesztőnek, megbecsült szakemberként onnan ment nyugdíjba.
A katonaságtól leszerelve, mivel a Népes feloszlatásával – ahonnan bevonultam katonának – nekem is megszűnt a Csemadokban a szakmai munkahelyem, engem is kénytelen volt a szövetség átirányítani az újonnan létrehozott intézetbe. Tehette ezt azért, mert Hemerka Olga saját kérésére átment a Nyitrai Kerületi Népművelési Központba, az időközben osztályvezetőnek kinevezett Kucsera Margithoz szakelőadónak.
Így lettem a Szlovákiai Központi Népművészeti Alkotások Háza magyar néptánc szakelőadója. 1960-ban az ország területi átszervezésének alkalmával a két intézetet összevonták, így lett belőlük Szlovák Népművelési Intézet nemzetiségi osztállyal.
A kulturális és módszertani intézetek állami költségvetéssel működtek. Feladatkörükbe tartozott a népművelési és művészi tevékenység szakmai irányítása: szakmai és műsorirodalom biztosítása, művészeti vezetők képzése, a versenyek és fesztiválok főként szakmai szervezése, a hagyománykultúra feltárásának és gyűjtésének megszervezése, az állami ünnepek és társadalmi ünnepségek műsorainak szervezése. A Csemadok központja is újra megszervezte népművelési és népművészeti osztályait, amelyek a munka folyamán szorosan együttműködtek az intézet osztályaival.
(Folytatjuk)
