Fotó: MTI

Áder János köztársasági elnök levélben gratulált Zuzana Čaputová megválasztott szlovák államfőnek az elnökválasztásban elért győzelme alkalmából.

Az erről szóló dokumentumot kedden juttatta el az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal.

„Úgy vélem, az Ön személyében olyan vezetőt köszönthetek a Szlovák Köztársaság államfőjének posztján, aki – hozzám hasonlóan – elkötelezett mind az országaink közötti, mind pedig a térségünket összefűző kapcsolatok fejlesztése iránt”– fogalmaz a magyar államfő.

Levelében arról ír: bizonyos abban, hogy közösen hozzá tudnak majd járulni a magyar-szlovák együttműködés további gazdagításához és készen áll ennek személyes megvitatására.

„Szívesen véleményt cserélnék Önnel a mindkettőnk számára oly fontos fenntarthatósági és környezetvédelmi kérdésekről, illetve régiónk és Európa jövőjéről is” – tartalmazza a levél.

Áder János a továbbiakban kifejezi reményét, hogy az új szlovák államfővel is folytatni tudja az elődjével kezdett konstruktív párbeszédet, amely a kölcsönös bizalom erősítését, a még lezáratlan kérdések megnyugtató rendezését is elősegítheti.

„Ennek kapcsán reménykedéssel tölt el az a nyitottság, melyet elnök asszony a nemzeti kisebbségi közösségek számára fontos ügyek iránt mutatott”

– hangsúlyozza Áder János.

Végül a magyar-szlovák kapcsolatok helyzetének és az együttműködés távlatainak áttekintése érdekében Áder János levelében budapesti látogatásra invitálja Zuzana Čaputovát.

(MTI)