Czine Mihály Móriczról tart előadást Ipolyságon 1979-ben (Fotó: Csáky K. archívumából)

Végtelenül örülök, hogy Máté László tanárkollégám és barátom nemrégiben e honlapon megemlékezett Czine Mihályról (1929-1999), a kiváló irodalomtörténészről, kritikusról és egyetemi tanárról. Arról a karakán, tiszta jellemű és őszinte emberről, aki a katedrán, a közéletben, a tudós körökben egyaránt nagy népszerűségnek örvendett. A mindig mosolygós, mindenkit felkaroló, ékesszólással megáldott Czine Mihályt nemhiába nevezték a „nemzet vőfélyének”. Róla csak jót lehetett feltételezni és mondani. Mégis akadtak ideológusok és kisstílű emberek, akik támadták, gáncsolták őt, mert féltek teherbírásától, őszinteségétől és bátorságától.

Czine Mihály apámmal egykorú volt, épp ebben a hónapban lett volna 90 esztendős. Sajnos azonban már annak is kerek húsz éve, hogy eltávozott körünkből. S mára alig jut eszébe valakinek, hogy megemlékezzen róla. Nemzetiségi sajtónk sem buzgólkodott e tekintetben. Talán a Felvidék.ma honlapon kívül sehol sem olvashattunk róla. Én is pironkodom egy kicsit, hogy eddigi naplósorozatomból kihagytam őt. Bár amikor a Honti Közművelődési klub előadóit vettem számba, említettem ipolysági szereplését.

Büszke vagyok ma is arra, hogy atyai jó barátomnak tekinthettem Czine Mihályt. Azt az embert, akinek igencsak népes volt a baráti tábora, aki nagy érdeklődéssel tekintett felénk, felvidéki magyarok felé is.

Odafigyelt sorsunkra, irodalmunkra, kultúránkra. Akkor is, amikor ez még nem volt kormányprogram, amikor ezért nem járt dicséret, inkább csak megrovás és fenyegetés.

Miska bátyámmal Budapesten ismerkedtem meg. Épp egy pedagógus-továbbképzésen vettem részt, ahol áhítattal hallgattuk előadását a kisebbségi magyar irodalmakról. Az előadás végén Szeberényi Zoltán, volt tanárom, mesterem és szintén atyai barátom vitt oda hozzá. Dedikált könyvét, a Győry-monográfiát adta át neki, hosszan elbeszélgetett vele, s közben engem is bemutatott a tanár úrnak. Nem tudom, Czine mitől lett annyira lelkes, de meghívta kis társaságunkat (Szeberényi Zoltánt, Urbán Aladárt, engem s még néhány kárpátaljai tanárt) budai otthonába, a Szép Ilonka utcai lakásába. Hajnalig tartó élénk vitával zártuk találkozásunkat (elsősorban persze Czine és Szeberényi vitte a prímet). Távozásunkkor mindahányan kaptunk egy-egy dedikált kötetet. Nekem a Szabó Pálról írt monográfiája jutott.

Czine Mihállyal Szécsénykovácsiban Krúdy dédszüleinek síremlékénél 1993-ban. (Fotó: Csáky K. archívumából)

Abban az időben vezetője voltam a Honti Közművelődési Klubnak, s elmondtam az est folyamán, mi mindet csináltunk eddig, s mit szeretnénk még megvalósítani. Beszéltem neki egy leendő Móricz-estről, s az írófejedelem hajdani ipolysági látogatásáról is. Czine Mihály ragyogó tekintettel hallgatta beszámolómat, s felajánlotta, hogy szívesen ellátogat köreinkbe. Először azt hittem, hogy ez csak amolyan felelőtlen kijelentés, de amikor levélben is felkértem egy szereplésre, nyomban válaszolt, s elvállalta a Móricz-est főelőadásának megtartását.

A népes közönség előtt Móriczról beszélt, természetesen lenyűgözően és élményszerűen. Észre sem vettük, hogy már másfél órája beszélt egyetlen jegyzet, papír és egyéb segédeszköz nélkül.

Nem csoda, hisz talán ő volt az, aki az akkori irodalomtörténészek közül a legtöbbet tudta Móriczról. Több tanulmányt és tanulmánykötetet írt róla. De mindenkivel foglalkozott, aki a Nyírségből indult. Annak a szegletéből a magyar földnek, amely neki is szülőtája volt.
Az említett ipolysági előadásra sokan eljöttek a szűkebb régióból s távolabbról is. Ott voltak kollégáim Ipolybalogról: Lánczosék, Sebényék és Krasznicáék, állandó vendégünk, Blaskó Pista bácsi Palástról, Ábel Gábor Zselízről, Turay Laci Kálnáról, nagytiszteletű Kuczy Lajos Boriból, Nagy János szobrászművész Almásról, de eljött a nyitrai magyar tanszékről Szeberényi Zoltán és Révész Bertalan, Losoncról Szabó Gyuláné, Pozsonyból Gyurcsó István meg Dobos László is. Amikor az előadás után a szokásos módon szerettünk volna a vendéggel s egy szűkebb társasággal egy vacsorához leülni, Czine Mihály jelezte, hogy nem teheti, mert figyelik őt, s nem akar senkit sem kellemetlen helyzetbe hozni. Dobos Lászlóval inkognitóban gyorsan elhagyták a várost.

Czine Mihály bejegyzése a Honti Közművelődéi Klub Emlékkönyvében. (Fotó: Csáky K. repr.)

Czine Mihállyal azóta is többször összefutottam Budapesten, s találkoztam vele Lezsák Sándoréknál is Lakiteleken, ahol a Holt-Tisza partján, a Népzene a tábortűznél című rendezvényen szónokolt.

Tudtam, hogy a nyírségi kötődésű Krúdy Gyulának is nagy tisztelője. Amikor Szécsénykovácsiban, a Krúdy-dédszülők falujában irodalmi megemlékezést tartottuk, ismét meghívtam őt.

Újra eljött a Palócföldre, annak talán legkisebb magyar falucskájába is. Ismét lenyűgözte közönségét, a járásból összesereglett irodalombarátokat. Felejthetetlen érzés volt ez számomra is. Annál is inkább, hogy együtt adhattam elő vele Krúdyról. Hazafelé jövet meghívtam őt a zsélyi kisvendéglőbe egy vacsorára. Jött is, de nem hagyta, hogy mi álljuk a cechet. Akkor ismételten gratulált az egy éve megjelent Nógrádi tájakon kötetemhez, melyet természetesen elküldtem neki. A köszönetet már akkor nyomban megtette levél formájában, s küldött egy dísztáviratot is. No meg persze egy recenziót is írt a könyvről a Magyar Nemzetbe. Hát ilyen ember volt Czine Mihály!

Mindenre szakított időt, mindenki fontos volt számára, aki valamiképp a magyar ügyet szolgálta.

 

Kapcsolódó cikkek