(Fotó: Böszörményi István)

A ghymesi és gácsi Forgách grófok gácsi várkastélya teljes rekonstrukció után 2016-ban négycsillagos szállodaként nyílt meg. A régi fényét még meg is haladó pompával díszelgő „Galicia Nueva” fantázianevű épületkomplexumban és annak környékén azóta is fejlesztéseket valósítanak meg.

A luxus lakosztályok, étterem, kávézó, bár, borozó, dohányzószalon, wellness-központ, kilátó terasz mellett tavaly óta a kastélykert is várja a látogatókat. Az egykori – Csontváry Kosztka Tivadar által is megfestett – angolpark közepén található halastó horgászás és csónakázás lehetőségét nyújtja illeték megfizetése után. Ugyanitt folyamatban van egy teniszpálya kialakítása is. A tó és környéke 20-25 perces  kényelmes sétával megközelíthető. Az árnyas fák alatt kanyargó gyalogutat pihenőhelyek szegélyezik. A séta pillanatnyilag még ingyenes.

Fadrusz János alkotásának kicsinyített másolata a kastély udvarán (Fotó: Böszörményi István)

2018 decemberében újabb látványossággal gazdagodott Gács.

A kastély bejárata közelében ugyanis elhelyezték Mária Terézia lovasszobrát, talapzatán  a közismert VITAM ET SANGUINEM – életünket és vérünket – felirattal.

A királynő fején aranyozottan csillog-villog a Szent Korona. A háromalakos szoborcsoport kicsinyített, de pontos mása Fadrusz János 1897-ben készült márvány remekművének. Mint közismert, Fadrusz alkotása a pozsonyi Duna parton, a Koronázási Dombtéren állt 1921-ig, amikor is szlovák nacionalista vandálok darabokra zúzták.

Mária Terézia ugyan nem járt Gácson, de a kastélyt az 1760-as években barokk stílusban átépíttető gróf Forgách János bejáratos volt a bécsi udvarba. Feltehetően ez vezette a kastély mai tulajdonosait a királynő  szobrának elhelyezésére.

A kastély parkja is megszépült (Fotó: Böszörményi István)

Végül még egy újság, egyelőre az előkészületek szintjén,

a „gácsi patikusként” is emlegetett Csontváry Kosztka Tivadar halála 100. évfordulója alkalmából tervezett megemlékezések keretében 2019. június 20-án a hajdani patika épületét kétnyelvű feliratos emlékkővel fogják megjelölni.