Foró: http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu

Az idei kampányba csaknem 700, a gyógyítás iránt elkötelezett, példaértékű munkát végző szakembert javasoltak. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj Közönségdíját nagy többséggel a felvidéki dr. Tandel Beáta, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet sebésze nyerte.

A balassagyarmati sebész, dr. Tandel Beáta mottója: „Hittel és szeretettel.”

Dr. Tandel Beáta friss diplomásként került a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház általános sebészeti osztályára, s büszke rá, hogy a mai napig ezen az osztályon dolgozik, és több, mint 20 ledolgozott év után az osztályt szinte már a sajátjának érzi. Tíz éve rendel a Szécsényi Egészségügyi Központ sebészeti szakrendelésén, emellett a budapesti Medcity-ben is dolgozik. Általános iskolás kora óta orvosnak készült. A díj a betegek szeretetét jelenti számára. Példamutatónak tartja, ahogyan Szent-Györgyi Albert az ifjúsághoz fordult, ahogyan tanította a fiatalokat.

A pályakezdő orvosoknak azt üzeni, maradjanak itthon, mert a magyar betegeknek is szükségük van jó orvosokra.
Fotó: http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat munkájuk elismeréseként olyan orvosok vehették át, akik megmentették a betegük életét, vagy a hétköznapokon olyan elhivatottsággal praktizálnak, amellyel egyaránt kivívják a páciensek és a szakma tiszteletét.

A hét közönségdíjról a páciensek, a két szakmai különdíjról pedig Prof. dr. Klivényi Péter egyetemi tanár, az MTA doktora és dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó főigazgatója döntött, a társadalmi oldalt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Hegedűs D. Géza képviselte.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj Közönségdíjasai:

Dr. Tandel Beáta sebész, Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet

Dr. Deák György gyermekgyógyász és gyermekneurológus, Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

Dr. Felföldi Ferenc belgyógyász, gasztroenterológus, Paksi Gyógyászati Központ

Dr. Förhécz Zsolt belgyógyász, kardiológus, Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinika (Kútvölgyi)

Dr. Kemény András háziorvos, Dányi Egészségügyi Központ

Dr. Körmendy Szabolcs tüdőgyógyász, Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza, Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelye, Tüdőgyógyászati szakrendelő

Dr. Petlyánszki Gábor háziorvos, osztályvezető főorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Egészségügyi Osztály

Goodwill Pharma Életműdíjas:

Prof. dr. Altorjay István belgyógyász, gasztroenterológus, klinikai onkológus, Debreceni Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika, Gasztroenterológiai Tanszék

Goodwill Pharma Különdíjas

Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész, Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak

A díjátadó ünnepség a Magyar Tudományos Akadémia, Akadémia Klub Kodály-termében volt (Fotó: http://szentgyorgyialbertorvosidij.hu)

Szent-Györgyi Albert özvegye, Marcia Szent-Györgyi elismerő üzenetben üdvözölte az orvosokat és méltatta egész éven át tartó, fáradhatatlan munkájukat. „Őszinte tiszteletem minden egyes ápolónak és orvosnak, aki azon dolgozik, hogy a lehető legteljesebb gondoskodást tudja nyújtani. Köszönöm továbbá az összes betegnek, aki elismerte a szakértelmet és elkötelezettséget azzal, hogy szavazott” – hangsúlyozta.

„A rangos hazai díjat a nagy sikerre való tekintettel természetesen
jövőre is újra odaítéljük majd” – ígérte Patakfalvi Zoltán kuratóriumi elnök.

Forrás: www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu /Felvidék.ma