(Fotó: AOSZ)

Ma van az autizmus világnapja. Az Egyesült Nemzetek Szervezete tizenegy évvel ezelőtt nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjává. A világnap színe a kék, ezért világszerte, így a Felvidék néhány településén is kék fénybe borulnak az egyes épületek.

A központi idegrendszer különleges fejlődési rendellenességéről, kezelésének módjáról, valamint a tanácsadási lehetőségekről is kérdezte a Felvidék.ma PaeDr. Somogyi Emese gyógypedagógus szakembert, az ipolysági Speciálpedagógiai Tanácsadó Központ munkatársát.

Mit lehet tudni erről a napról?

Mint minden világnap, egy bizonyos konkrét témára hivatott felhívni a világ figyelmét. Nemrégiben volt a Down-szindrómával küzdők világnapja is, illetve nemsokára tartjuk az egészség világnapját.

A világnap célja, hogy szolidaritást vállaljunk az adott problémával küzdőkkel, illetve ha érintve vagyunk, segítséghez jussunk.

Miért éppen kék szín?

A kék szín egy hozzárendelt szimbólum. A kékre változott épületeket látva elgondolkodhatunk azon, hogy a világ más színekben is játszik, mint mi azt megszoktuk. És néha bizony ezek a más színek nagyon fájóak tudnak lenni. A kék egy hideg szín, az autizmussal élők szociális kapcsolódási képessége sérült – gyakran nincs igényük másokkal való kapcsolatra, sem szülői ölelésre, érzelmeik nehezen jutnak kifejezésre. A kék nem csak az autizmus, hanem a kommunikáció színe is. Ezzel az autizmussal élő embereknek szintén komoly problémái vannak. Ha úgy tetszik, ez egy nonverbális segélykiáltás a szociabilitásban és kommunikációban nem éppen jeleskedő, problémával küzdő emberekért.

Mi az autizmus?

Az autizmus a központi idegrendszer fejlődési rendellenessége, melynek hátterében genetikus, vagy/és egyéb, az agyat ért károsító tényezők, működési rendellenességek állnak. Autizmus esetén a személyiség fejlődésének egészét átható zavarról beszélünk, jellemző a korai kezdet, és hogy az egész életen át tart. A probléma már kora gyermekkorban megfigyelhető, és négyszer olyan gyakran érint fiúkat, mint lányokat. A személyiségfejlődés lényegesen eltér az átlagostól, az önálló életvezetés a legtöbb esetben jelentősen akadályozottá válik.

Honnan ismerhető fel az autizmus?

Az autizmus spektrumzavar nagyon széles problémakört ölel fel, a magasan funkcionáló, széles tudással rendelkező Asperger-szindrómától, a gyermeki autizmuson, atipikus autizmuson keresztül a súlyos értelmi fogyatékkal párosított autizmusig. Így a tünetei is széles skálán mozognak. Három fő sérült terület azonban kisebb-nagyobb mértékben minden diagnosztizált autizmussal élőnél megfigyelhető.

A kommunikációs terület sérülése – a szülő arra lesz figyelmes, hogy a gyermek nem kommunikál, kerüli a szemkontaktust, nem igényli a kommunikációt. Enyhébb eseteknél jó nyelvi készség szociális tudatosság nélkül – a beszélgetés beindításának, illetve fenntartásának képtelensége. Csak a saját érdeklődési területéről képes kommunikálni, képtelen a másokra való figyelemre.

A szociális kapcsolatok területének sérülése – nagyon gyakran már korai gyermekkorban sem igénylik az ölelést, sőt tiltakoznak, hiperérzékenyek az érintésre. Egyedül játszanak a maguk világában. Korlátozott a kapcsolatteremtési képességük, gyakran hosszú idő kell, míg egy idegen embert a bizalmukba fogadnak. Nem érzékelik a ki nem mondott szociális szabályokat.

A kognitív funkció sérülése – a rugalmas gondolkodás területén – mindig ugyanazon az útvonalon kell menni például az üzletbe, ugyanazt a napi rutint kell betartani, ugyanarra a helyre kell leülni. Ellenállnak a változásoknak, a szabályokat mereven követik, ugyanazt a játékot/mozdulatot folyamatosan ismételgetik.

Ezeket a problémákat gyakran más egyéb problémák is kísérik a már említett hiperérzékenység nemcsak érintésre, de hangokra, fényekre, szagokra, textúrákra, ízekre – melyek rendkívüli módon zavarják őket. Továbbá jellemzőek az alvási, evési nehézségek, a fóbiák, a sztereotípiákhoz, rutinokhoz való ragaszkodás, a veszélyérzet hiánya, motorikus problémák.

Hol kérhetünk segítséget?

Szlovákiában két típusú tanácsadó intézményhez is lehet fordulni: a Pedagógiai-pszichológiai Tanácsadó Központokhoz, illetve a Speciálpedagógiai Tanácsadó Központokhoz. A gyermek problémája feltárásának érdekében szorosan együttműködünk kifejezetten az autizmusra szakosodott tanácsadókkal, illetve gyermekpszichiáterekkel, gyermekneurológusokkal és gyermekorvosokkal. Városunkban például az alapos kivizsgálást követően intézményi ellátásra is lehetőség van – súlyosabb esetekben speciális oktatásban, enyhébb esetekben asszisztens kíséretében a többségi óvodákban, iskolákban kerül a gyermek elhelyezésre.

Hogy segíthetünk?

Vallom „az igazság felszabadít” elvét. Ha a probléma a felszínre kerül, már a segítség is közel. Ha a problémakört valamelyik közelebbi vagy távolabbi ismerősünkön felismerni véljük, ha nyitottak rá, tegyünk feléjük lépéseket.

Ne zárkózzunk el az ilyen családoktól, sőt, keressük a kapcsolati lehetőséget. Néha egy kedves, bátorító szó is könnyebbséget hozhat a család sokszor nagyon nehéz napjaiba.

Ha még nem tették meg, bátorítsuk őket, hogy forduljanak szakemberhez, ahol a gyermek problémás területeinek fejlesztése megkezdődik.

Pontos napi rutint alakítunk ki a gyermeknek, melyben biztonságban érezheti magát. Megfigyeljük, melyek azok a tényezők, melyek kiváltják a zaklatottságát. A szülő és gyermek egyaránt elsajátíthatja a képi kommunikáció módszerét. Emellett számos internetes segítőcsoporthoz is csatlakozni lehet, ahol egymást segítő szülők és szakembereik beszélik meg a mindennapokban felmerülő problémákat. Támogatni erkölcsileg és anyagilag is lehet.