Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma

60 éves működése emlékére, a Hegysúranka fúvószenekar egyik alapító tagja, Nagy Alajos nyolcvannyolcadik születésnapja alkalmából Hegysúron május 24-én emléktáblát lepleztek le az egykor nagyhírű zenekar emlékére. Az esketőterem külső falán elhelyezett emléktáblával az alapító a zenész barátoknak mondott köszönetet.

A rendezvényen a nagyfödémesi fúvószenekar zenélt, mivel a Hegysúranka sajnos már nem működik. Az emléktábla leleplezése előtt Duray Rezső, a zenekar volt tagja, a Magyar Közösség Pártjának Szenci járási elnöke mondott beszédet, melyben visszaemlékezett a zenekar megalakulására:

a második világháború után több községben alakultak rezes bandák, elsősorban a tűzoltó szervezetek mellett.

A nagyfödémesi fúvászenekar játszott a táblaavatón (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Súron a zenét szerető Varga Lőrinc nagygazda vásárolta meg a szükséges hangszereket, neki köszönhető, hogy megalakulhatott a zenekar, amelynek akkor hét tagja volt. Nagy Alajos bácsi volt a legfiatalabb, a további alapító tagok Ázsót Titus, Hamerlik József, Hamerlik Sándor, Író Szilveszter, Lovas Lajos és Varga Lőrinc, már rég az égi zenekarban játszanak.

Duray Rezső és Nagy Alajos évtizedekig játszottak együtt a Hegysúranka fúvószenekarban (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Az első sikeres szereplés a karácsonyi mendikálás volt. Ezt követően évente további tagokkal gyarapodott a zenekar, 1954-ben a Hegysúranka vezetését Nagy Alajos vette át. Igyekezett bevonni a fiatalokat is, a tíz év körüli gyerekeket megszólította, és megtanította őket zenélni. Volt olyan év, amikor harmincöt taggal működött a zenekar. A rendszerváltás nagy változásokat hozott a Hegysúranka életében is, már egyházi énekeket is játszhattak, egyre többen hívták őket fellépni. Nagyon sok helyen léptek fel: Bazinban, Bécsben, Budapesten, Bősön, Csepelen, Diószegen, Dunaszerdahelyen, Héderváron, Győrben, Márianosztrán, Mosonmagyaróváron, Ózdon, Pozsonyban, Somorján, Szencen, Turzovkán.

A kilencvenes években több településen nem tudták elképzelni az Úrnapi körmenetet a zenekar nélkül:

„éveken át vasárnap négy körmenetet játszottunk, reggel fél nyolckor Nagymácsédon, fél tízkor Egyházfán, 12-kor Magyarbélen és délután négykor Zoncon. Mivel többet már vasárnap nem lehetett, ezért Dunaújfalun és Félben csütörtökre tették a plébános urak a körmeneteket, így délután 5-kor és 7-kor tudtunk ott is játszani” – emlékezett vissza Duray Rezső.

A díszlet egy része, rajta a Hegysúri indulóval, amit a zenekar is gyakran játszott (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A fúvószenekar taglétszáma 2000 után jelentősen lecsökkent, hiába próbáltak új tagokat bevonni, sajnos nem jártak sikerrel, így sajnos a Hegysúranka megszűnt.

Duray Rezső emlékező szavai után Takács Adrián, Hegysúr polgármestere szólt az emlékezőkhöz.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezen a jeles napon köszönthetem Nagy Alajost, családját és a hegysúri fúvószenekar tagjait. Mindegyik községben vannak tettre kész és példát mutató emberek, ők azok, akik időt és fáradságot nem kímélve, önzetlenül szervezik a kulturális életet” – emelte ki a polgármester.

Takács Adrián polgármester és Nagy Alajos (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Takács Adrián szerint az ilyen embereknek köszönhetjük, hogy évtizedeken keresztül működnek együttesek, szervezetek. Ilyen karizmatikus vezető Nagy Alajos is, nevéhez fűződik az 1948-ban alakított zenekar működése, amely minden fontos eseményen fellépett.

Az emléktábla, amit a család állított, egy fontos üzenetet hordoz: Hegysúr jeles személyiségeinek emlékét ápolni kell – mondta a polgármester. A beszéd után Takács Adrián átadta Nagy Alajosnak a Polgármester-díjat, majd leleplezték az emléktáblát.