Illusztráció (Fotó: 24.hu)

Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest – Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend szerint közlekedik – közölte Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója.

A BKK a 37 és a 37/a villamosokon a Sörgyár és a Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.

A Keleti pályaudvar lezárása számításuk szerint két hét alatt 160 ezer jegyet váltó és további 11 ezer bérletes utast érint, a jegyértékesítési rendszert a fogadó pályaudvarokon megerősítik, a vasúti internetes keresőkben – köztük az Elvira oldalon és a vonatinfo mobilalkalmazásban, a www.mav.hu/keleti honlapon – a változást feltüntették, ezért érdemes ezeket is használni a tájékozódáshoz – mondta a MÁV-Start igazgatója.

Loppert Dániel elmondta, hogy az utasok tájékoztatására 100 táblát – és a BKK-val is egyeztetve – további 150 tájékoztatót helyeztek el vidéken és Budapesten.

A Keleti pályaudvar 2,1 milliárd forintba kerülő karbantartását a MÁV saját forrásból biztosítja. Az utascsarnokban óriási, modern, LED-rendszerű tájékoztatót helyzetnek ki, felújítják az aszfaltot 8670 négyzetméteren, a használaton kívüli bódékat és pavilonokat lebontják, 1200 méteren ágyazatot, 700 méteren sínt cserélnek, és a közlekedésbiztonságot javító munkákat végeznek. Mindezt azért, hogy a Keleti pályaudvaron csökkenjen az üzemzavarok, meghibásodások száma, megelőzzék a sebességkorlátozások bevezetését, pontosabban közlekedjenek a vonatok– tette hozzá a MÁV kommunikációs igazgatója.

Kormányos László elmondta, hogy 6 fővonalat és az ezekre csatlakozó számos mellékvonalat érint a Keleti pályaudvar lezárása, de hatással lesz a többi fővárosi pályaudvar forgalmára is.

A MÁV–Start igazgatója a főbb változások közül kiemelte, hogy a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a gyorsvonatok Kőbánya–Kispestig közlekednek, a soproni és a szombathelyi IC-k és a railjetek Déli pályaudvaron fordulnak, egyes nemzetközi vonatok pedig a szintén a Déli pályaudvarról és a Kelenföldi állomásra érkeznek. A pécsi vonal IC-i Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon a Keleti karbantartásától függetlenül módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Rákos és Hatvan között végzett pályafelújítás miatt, az IC pótlóbuszok változatlanul Budapest Verseny utca és Hatvan között járnak, azonban az eddig a Keletibe közlekedő gyors és sebesvonatok helyett buszok viszik az utasokat a Budapest Stadion autóbuszpálya-udvarról Hatvanig.

A Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon a szolnoki zónázó és a naponta közlekedő sülysápi vonatok Kelenföldig közlekednek, a munkanapokon járó sülysápi, nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kőbánya-felső állomáson fordulnak, viszont a naponta reggel közlekedő szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok Kelenföldig járnak. A békéscsabai IC-k és gyorsvonatok a Nyugatiba érkeznek – hívta fel a figyelmet a MÁV–Start igazgatója.

A Budapest és Záhony között közlekedő sebesvonatok csak Szolnok és Záhony között járnak, Szolnokon át lehet szállni a Nyugati pályaudvar és Békéscsaba között járó távolsági vonatokra – emelte ki Kormányos László.

A MÁV-Start igazgatója kitért arra, hogy a Keleti pályaudvar bezárása alatt Piliscsaba és Pécel között kísérleti jelleggel a Budapest körvasúton is járnak majd a vonatok, ezen a szakaszon Üröm és Rákoscsaba között Budapest-bérlettel is fel lehet szállni. A BKK a 37 és a 37/a villamosokon a Sörgyár és a Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.

Kormányos László kiemelte, a Keleti pályaudvar bezárása alatt a Thököly útról megközelíthető nemzetközi pénztárban árulnak majd belföldi jegyeket is a nemzetközi vasúti jegyek mellett, egyben felhívta a figyelmet, hogy a vasúti jegyek az interneten és a vonatinfó alkalmazáson is megvehetők.

(MTI)