Kétségtelen, hogy Szlovákiában a kisebbségek, jelen esetben a magyarság akadálytalan nyelvhasználata nagyban elősegítené önazonosságának megtartását és asszimilációjának lassítását, esetleg megfordítását.
Ezen a téren rendkívül fontos szerepet vállalt magára a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom, amely egy civil kezdeményezés, egy érdekérvényesítő csoport, amely évek óta sikeresen küzd a kétnyelvűség széles körben történő érvényesítéséért. Nem a mozgalom aktivistáin múlott, hanem a hatóságok közbelépésén, hogy eredménytelenül végződtek a közlekedési útirányjelző táblák kétnyelvűsítését szorgalmazó kezdeményezéseik.
Míg kis hazánkban az irányjelző táblák kétnyelvűsítésére törekszik a szóban forgó mozgalom, addig a közútkezelőség illetékesei déli szomszédaink városneveinek szlovákosítását végzik előszeretettel, bár helyenként eléggé következetlenül. Két településen is találkoztam kétféleképpen feltüntetett magyar városnévvel útirányjelző táblákon. Szlovákgyarmaton egymástól aránylag nem nagy távolságban álló közúti táblák közül kettőn Budapešť, másik kettőn Budapest olvasható. Hasonló „kettősséggel“ találkoztam Füleken, ahol Nógrád megye székhelyének neve egyik táblán Šalgotarján, másikon Salgótarján alakban szerepel.
Ahogy az ismert dal refrénje sugallja, mindenki másképp csinálja. Magyarországon a határhoz közeli közutakon a szomszédos ország városnevét, ahogy a mellékelt fényképen is látható, két nyelven tüntetik fel, és a település neve mellett, nem úgy, mint itthon, ott szerepel a célország „felségjele” is.
Úgy vélem, a szlovák közútkezelőség illetékeseinek volna mit tanulniuk magyarországi kollégáiktól!
