Amikor e sorok megjelennek, Szendrei Róbert már a Cristal tengerjáró fedélzetén Írország felé tart. Öccse, Gerhard még itthon várja a következő utat, amely Japánba vezet majd. A két nagybalogi fiatalember évente alig pár napot tartózkodik otthon, táncosként élik az életüket óceánjáró hajókon. S bár a szüleik nem könnyen engedték el őket, most már boldogok, hogy a fiaik megtalálták az életük értelmét, s egy alkalommal már őket is kivitték, hadd lássák, milyen is a tengerjáró élet.
Úgy ötévente találkozom Robival és Gerivel, s amikor 2007-ben először a látókörömbe kerültek, egyik ismerősöm hívta fel rájuk a figyelmemet. Mindketten a rimaszombati Impulz táncosai voltak, Robi több táncversenyt is megnyert, de már Geri is a bátyja nyomdokaiba lépett. Robi akkor kezdte a rimaszombati Kereskedelmi Akadémiát, s öccsével ellentétben ő végig szlovák iskolába járt. A kereskedelmi befejezése után színésznek készült, s fel is vették a besztercebányai Művészeti Akadémiára.
„Nagyon zsúfolt évek voltak azok” – emlékszik vissza Robi, hiszen a tanulás mellett folyamatosan versenyekre járt, s mivel anyagilag nem állt valami jól, tanított is. Többnyire napi 3-4 órát aludt, s idővel belefásult. Kedves tánctanára, Schwartz Gyula – akinek sikereit köszönhette – javasolta, hogy kipróbálhatná a tengeri hajózást, s adott neki egy telefonszámot. A szám a Latin Dance Klub menedzseréé volt, s amikor felhívta, egy teljesen új fejezet kezdődött Robi életében.
A klub kiválogatja és felkészíti a táncosokat, majd az arra érdemeseknek szerződést kínál. Így jött el 2016. október negyedike, amikor először lépett a fedélzetre.
„Bizony, nem könnyen engedtük el Robit, hiszen tudtunk a Costa Concordia 2012-es tragédiájáról, amelynek magyar áldozata is volt” – szól bele a beszélgetésünkbe az éppen palacsintát sütő édesanya, Szendrei Mónika, aki szeretné kiélvezni azt a ritka pillanatot, amikor mindkét fia itthon van. Robi tegnap jött meg a budapesti próbáról, s most írta alá az újabb szerződését, amely immár a második közös szerződése lesz a barátnőjével, Enikővel, akivel együtt táncol. „Tudja, minden szülő aggódik, ha a fiát messze veti a szülői háztól a sors, s különösen így van ez nálunk, cigányoknál. A sógornőm fia például nagyon tehetséges fotós, az anyja mégsem szívesen engedi el még Rimaszombatba sem” – teszi hozzá, de ma már szerencsére a nagy távolságot is megrövidíti a technika.
„A hajókon minden szobában van vezetékes telefon, s ha épp azon nem elérhetőek, akkor ott van a Facebook, a Messenger, s ha nincsenek is fenn, látom, mikor voltak elérhetőek utoljára, s az mindig megnyugtat” – mondja Mónika, aki férjével együtt tavaly meg is látogatta a fiúkat, s egy hetet ők is eltöltöttek az egyik hajón. „Ahogy láttuk, aranyéletük van, s a jó kereseti lehetőség mellett azt csinálják, amit szeretnek” – nyugtatja magát az édesanya.
A magamfajta mezei újságíró legfeljebb elképzelni tudja, milyen is lehet egy 6-7 ezer főt befogadó, 16 emeletes hajó, amelyen gyakorlatilag önálló élet zajlik, bevásárlóközpontokkal, éttermekkel, bárokkal, sportolási lehetőségekkel, masszázsközponttal, fitneszteremmel, színházakkal. Megtudom, hogy vannak rövidebb körutak, amikor hetente cserélődnek a vendégek, de hosszabb óceánjáró utak is, amikor hetekig nem látnak szárazföldet. Egy ilyen 16 emeletes hajón a 6-7 ezres vendégsereghez 2 ezer fős kiszolgálószemélyzet is tartozik, akik mindannyian elvégeznek egy hajósvizsgát, amely felkészíti őket az esetleges váratlan eseményekre is, mint vihar, tűz, ütközés egy másik hajóval, bomba, kalózok – de eddig ők szerencsére ilyennel nem találkoztak. „Egyszer jelentettek tüzet, a hat nagy motor egyike ugyanis nagyon felmelegedett, s megszólalt a detektor, de szerencsére gyorsan lefújták a riadót” – meséli Robi. Ilyenkor bizony az ő munkaköri kötelességeik közé tartozik az utasok megnyugtatása is. Azt is megtanulják, egy esetleges menekülés esetén mi a teendő, s bizony az utolsó pillanatig tartaniuk kell a frontot… S ha már víz, akkor a mentőmellény mellett a személyzetnek természetesen kötelezően tudnia kell úszni is.
Mivel ezeken a hajókon a világ minden részéről vannak utasok, alapkövetelmény több világnyelv ismerete. Robi 15 évig tanult németül, de ma már angolul és olaszul is kitűnően beszél, míg Geri már a franciával és a spanyollal is megbirkózik.
A Costa cég vendégei között elsősorban olaszok, franciák, kínaiak és spanyolok vannak – így nem árt, ha ezeket a nyelveken legalább alapszinten megértetik magukat.
Az első szolgálati napon tartanak szimulációt is, hogy a legfontosabb teendőket begyakorolhassák. Az amerikai hajókon sok a különóra, délutánonként pedig közös táncórák vannak. Esténként előbb mintegy 20 perces show-műsort mutatnak be, majd a vendégek rendelkezésére állnak. Hogy Robit idézzem: ilyenkor törődnek a vendégekkel, beszélgetnek az utasokkal, de lehetőség nyílik táncolni is. Az amerikai hajókon főleg standard és latin táncok a menők, de a csapatukban vannak zenészek és énekesek is. A választék bőséges, ahogy általában van francia, kínai étterem, úgy a vendégek különböző bárok közül is választhatnak, ital és zenei műfaj szerint is, így a sörbár mellett akad country- és dzsesszbár is. Ők a személyzettel ellentétben bármelyik étteremben étkezhetnek, de mint mondják, mértékkel, óvatosan kell étkezni, egyébként meg nem válogatósak, szinte mindegyik konyhát megkóstolták már.
Geri esetében nem is volt kérdéses, hogy a bátyja nyomdokaiba szeretne lépni. Robival ellentétben ő végig magyar iskolába járt, szintén a rimaszombati Kereskedelmi Akadémián érettségizett, majd egy évig Bécsben dolgozott az édesapjával, hogy megkeresse a pénzt, amely elegendő lesz, hogy elinduljon a saját útján. S hogy ne feledjük, ő is versenytáncolt, évekig Farkas Orsolya volt a partnere, aki később Baka Tamás partnere lett, s akivel ma már Szlovákia legjobb táncospárjai közé tartoznak. Amikor Robi főnöke szólt, hogy táncost keres, azonnal jelentkezett. Amíg Gerivel pergetjük az elmúlt hónapok eseményeit, Robi előveszi a Costa Diadéma makettjét: 306 méter hosszú, 133 tonna, 37,2 méter magas, s egyszerre 4 947 utast tud fogadni. Először kilenc hónapig volt a mediterrán területen, olyan helyeken kötöttek ki, mint Savona, Marseille, Barcelona, Mallorca vagy Cagliari. „Nagyon sokat kellett megtanulnom egyszerre” – összegzi az első időszakot Geri, de nem bánta meg.
Később a Costa Deliziosán szolgált, ahol 3×30 perces show-műsorok vártak rá. „Nagyon fárasztó volt, de imádtam” – mondja, majd a mediterrán államok után következtek a karibi szigetek, a Kajmán-szigetek, Jamaica, Mexikó – s többnyire amerikai és kanadai turisták voltak a hajó vendégei, de találkoztak magyar és szlovák turistákkal is. „Azt mondják, Mexikó veszélyes ország, de mi ebből semmit se tapasztaltunk, a turistahelyek többnyire maximálisan biztonságosak” – tudjuk meg Geritől. A bátyjával egyébként sohasem találkozott, mindig sikerült elkerülniük egymást. Amíg Geri emlékeiben elsősorban Mexikó, maradt meg, na és a közös úszás a delfinekkel, addig Robit az északi fjordok varázsolták el, a vízesések és a tiszta levegő. De járt a Hawaii-szigeteken, Hollywoodban, San Franciscóban és természetesen a hírhedt Alcatrazban is.
Robi a hajón ismerkedett össze a barátnőjével is, akivel együtt táncolnak és a napokban írták alá a második közös szerződésüket. Mivel Robi már tapasztalt hajósnak számít, ezúttal ő lesz a táncosok főnöke is. Enikő egyébként Szarvasról származik, amely nincs is annyira közel Nagybaloghoz, így nem könnyű összeegyeztetni a magánéletüket, amikor a hajón kívül vannak. Robival ellentétben Gerinek még nincs tartós kapcsolata, s ahogy mosolyogva megjegyzi, egyelőre nem is szeretne. Volt egy-két alkalmi barátnője a hajókon, de hosszú távra még nem tervez.
Ahogy az elején írtam, Robi ismét úton van, ezúttal a Cristal fedélzetén, amely Olaszországból indult, s a négy hónap alatt az EU-t járják körül Írország, Skócia és Izland érintésével. Geri június 16-án száll hajóra, mégpedig Japánban a Costa Neoromantica fedélzetén. Ez egy kicsi hajó, amelyen 1 500 ember fér el, s csak japáni kikötőkben áll meg.
Ami pedig a jövőjüket illeti, egyikük sem tervezi, hogy hajóról menjen nyugdíjba. Bár szép számmal vannak olyanok, akik 15-20 évig is csinálják, s nem tudnak kiszállni belőle. Robi jövőképe Amerikában van, ahol szeretne táncot tanítani, míg Robihoz hasonlóan Geri is szeretné még pár évig folytatni, aztán szeretne idehaza egy kis boltot nyitni.
