Fotó: MTI

Szavazásra ösztönözte a felvidéki magyarságot és a Magyar Közösség Pártja támogatását javasolta a szlovákiai magyaroknak Orbán Viktor, aki szerdán délután a Karmelita kolostorban fogadta Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Mint hangsúlyozta: „Európa jövője nem játék, ezért buzdítom a felvidéki magyarságot is arra, hogy érett döntést hozva, minél többen menjenek el szavazni május 25-én, mert a mostani európai parlamenti választáson olyan fontos kérdések dőlnek el, amelyek alapjaiban határozzák meg a most felnövekvő és az utánuk következő generációk életét.”

Ezt követően kiemelte: „A Magyar Közösség Pártja a mi legszűkebb pártcsaládunkba tartozik. Közösek a gyökereink, közösek az értékeink és ezért közösek a céljaink is. Együtt valljuk, hogy nyelvünket, kultúránkat, kereszténységünket és családjaink biztonságát olyan pilléreknek tartjuk, amelyekre nemcsak a mi Kárpát-medencei magyar jövőnket érdemes építeni, hanem Európáét, az Európai Unióét is.

Menyhárt József arról beszélt, hogy a Magyar Közösség Pártjában úgy látják, az elhúzódó válságjelenségek, illetve az ezekre adott rossz válaszok miatt az Európai Unió maga is válságba jutott; politikailag megosztott, működésében esetleges, problémamegoldási képességében gyenge és haladási irányában bizonytalan.

„Az Európai Uniónak vissza kell térnie eredeti küldetéséhez és újra kell fogalmaznia magát néhány alapvető kérdésben” – fogalmazott. „Erős szövetség van kialakulóban. Európában egyre többen vannak azok, akik ugyanúgy gondolkodnak és ugyanazt akarják, mint mi. Nekünk most az a dolgunk, hogy a Kárpát-medencei magyar összefogás részeiként biztosítsuk azt az erőt, amellyel az európai parlamenti választás után jó irányba tudjuk fordítani Európa kormánylapátját. Ha május 25-én elegen leszünk a választóhelyiségekben, el fogjuk érni a céljainkat. Ha nem leszünk elegen, mások döntenek majd az életünkről, jövőnkről” – figyelmeztetett az MKP elnöke.