Fotó: Jocha Károly

Az olimpiai és világbajnoki elsőségei mellett számos egyéb, világversenyeken szerzett éremmel büszkélkedő, mégis rendkívül szerény és visszafogott tőrvívónő, Sákovicsné Dömölky Lídia tartott élménybeszámolót Szlovákiában, a zömmel magyarok által lakott Karva község kultúrházában.

A mindenütt kikerülhetetlen kérdéssel hamar szembekerült az 1955-ben egyéniben és csapatban is világbajnok, s az 1964-es, Tokióban megrendezett olimpia bajnoknője. Lídia asszony elmondta, hogy a bátyja – aki a Piarista Gimnázium tanulója volt – vívott és egy idő után őt is érdekelni kezdte ez a sportág.

„A világháborút követően úgy tartották, hogy a lányoknak nem kell semmilyen sportot űzniük. Ám én annyira kitartó voltam, hogy nem lehetett visszatartani, így végül a BEAC vívótermében kötöttem ki.”

Később – mesélte Sákovicsné – három olyan mesterrel is összehozta a sors – Szabó László, Somos Béla, Vass Imre –, akik valamennyien nemzetközi színvonalat képviseltek. Mindhárom mesterétől igen sokat tanult. Ahhoz viszont, hogy 1955-ben kétszeres világbajnok legyen, még egyebekre is szüksége volt. „Elsősorban a fiatalokra jellemző szorongásmentes vagányságra és némi szerencsére is.”

Természetesen többször is szóba került az 1964-es tokiói olimpia, ahol Ágoston Judittal, Juhász Katalinnal, Marosi Paulával és Rejtő Ildikóval megnyerték a női tőrvívó csapatok versenyét.

Elmondása szerint ott is bebizonyosodott, hogy könnyebb egy csapat tagjaként mindenkiért küzdenie a páston, mint amikor egyéniben kizárólag a maga sikerének a kovácsa.

„Másokért is küzdeni, az egy különösen jó érzés” – hangsúlyozta és azt is hozzátette, hogy a páston mindenki a maga érdekeit tartotta szem előtt és úgy vívott, civilben viszont mind a mai napig igen jó kapcsolatban vannak egymással. Mindössze azt fájlalják, hogy Ágoston Judit különösebb előzmények nélkül, hirtelen hagyta itt társait.

Jelenlegi életéről is szólt a bajnoknő, aki szerint immár sok éve az unokák jelentik számára a legfőbb motivációt. Fia és lánya révén két-két unokája van, akik nélkül sokkal sivárabb lenne az élete.