Fotó: Wikipédia

A rimaszombati járásbeli Karaszkó községben szombaton, május 25-én 10 órától rendezik meg a kishonti történelmi fesztivált, melynek célja, hogy bemutassa és széles körben ismertté tegye a régió történelmét és nemzeti kulturális emlékeit, elsősorban a gótikus úton található szakrális építményeket.

„A projekt nemcsak a történelem iránt érdeklődők, hanem a laikus látogatók számára is lehetővé teszi, hogy megérintsék a történelmet, visszautazzanak az időben és újra átéljék a régiónk fontosabb történelmi eseményeit. A rendezvény részeként több kiállítás is megtekinthető lesz, illetve sor kerül két előadásra a gótikus zenéről és a kishonti szakrális építményekről” – fejtette ki Stanislava Zvarová, a Gömör-Kishonti Kulturális Központ munkatársa. Utóbbi a fesztivál egyik szervezője.

Viktor Brádňanský történész elmondta: Kishont kulturális gazdagsága párját ritkítja, ennek ellenére sokan nem is tudják, milyen különlegességek találhatók ebben a régióban.

„A fesztivál témája a középkor és a kora újkor, vagyis a kishonti templomok építésétől a török betörésig terjedő időszak.

Bemutatjuk a korabeli gasztronómiát, zenét, táncokat, énekeket. Az akció keretében szakmai előadásokra és vívó egyesületek bemutatóira is sor kerül” – ismertette a programot Brádňanský, hozzátéve: ez lesz az első ilyen jellegű rendezvény a régióban.

(tasr)