Fotó: reformata.sk

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái Pál római fogsága idején is bizonyságot tesz Isten országáról, letették a somorjai Kiskakas bölcsőde és óvoda alapkövét, bemutatjuk az alistáli gyülekezet kórusát.

Pált Rómába való megérkezése után továbbra is fogolyként kezelték. Ennek ellenére így bizonyságot tesz Isten országáról, és sokakat megismertetett a Krisztusról szóló evangéliummal. Sebők János madi lelkipásztor Pál római tartózkodásának néhány jelentős vonására hívja fel a hallgatók figyelmét.

A magyar kormány anyagi támogatásával építi fel két bölcsődei és három óvodai osztállyal működő, Kiskakas nevű magyar nyelvű oktatási-nevelési intézményét a Somorjai Református Egyházközség. A beruházás a Corvin Mátyás Alapiskola mögötti telken valósul meg. Itt került sor még májusban az ünnepélyes alapkőletételre. Az eseményről összeállításban számolunk be.

Bemutatjuk a 2005-től működő alistáli kamarakórust, amely 2007 őszén vette fel a Te Deum Laudamus (Téged, Isten, dicsérünk) nevet. Céljuk az evangélium hirdetése énekszóval, szívek megörvendeztetése Jézus Krisztus üzeneteivel. Részt vettek a Pozsonyi Református Egyházmegye legutóbb megszervezett kórustalálkozóján, Jókán is. Ennek apropója kapcsán beszélgetünk a kórus vezetőjével, Oros Mártával.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
Ismétlés: másnap, hétfőn 13.05 órakor.