Mátis Károly, az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért elnöke és Kocsis László Attila tiszteletbeli elnök (Fotó: Fajd János/Felvidék.ma)

Az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért június 4-én a nemzeti összetartozás napja alkalmából megemlékezést szervezett a Prágai Magyar Katolikus Plébánia kertjében.

Bensőséges összejövetelre került sor a trianoni békediktátum 99. évfordulóján és a nemzeti összetartozás napján Prágában, melyet dr. Boros Miklós, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete védnöksége alatt és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósítottak meg.

Az udvaron elhelyezték Esterházy János portréját is

Mint ahogyan Kocsis László Attila, a szervezetet tiszteletbeli elnöke a Felvidék.ma-nak elmondta, mindannyian a mártírpolitikus tisztelői. „Úgy tartjuk, hogy Esterházy János a nemzeti összetartozás eszméjének a szimbóluma. A boldoggá avatási perének az évében vagyunk, s megemlékezésünk is ennek a jegyében zajlott” – szögezte le Kocsis.

NÖN Prágában (Fotó: Fajd János/Felvidék.ma)

A megjelenteket, akik között ott voltak a csehországi magyar szervezetek képviselői, dr. Mátis Károly, az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért elnöke köszöntötte, majd közösen elénekelték a magyar himnuszt. Köszöntőt JCLic. Balga Zoltán atya, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosa mondott. Megemlékezési beszédre dr. Boros Miklóst, Magyarország prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét kérték fel.

Magyarország prágai nagykövete köszönetét fejezte ki az Esterházy János Társulásnak a már hagyományossá vált rendezvény megszervezéséért, megköszönte a meghívást és a felkérést a rendezvény védnökségére, aminek örömmel tesz eleget.

A résztvevők kiemelték, hogy Trianonról fontos megemlékeznünk, hiszen a magyarság történetének egyik legtragikusabb eseménye, ugyanakkor a nemzeti összetartozás napján arról is szólni kell, hogy

a jövőbe kell tekintenünk és hangsúlyoznunk az összefogást, s el kell mélyíteni a kapcsolatokat.

Ugyancsak fontos a fiatalokkal való együttműködés, hiszen generációról generációra adják át az összetartozás üzenetét. Erre is szolgált a legutóbbi prágai összejövetel.

Boros Miklós és Balga Zoltán (Fotó: Fajd János/Felvidék.ma)

A megemlékezések után kötetlen beszélgetés keretében a résztvevők véleménycserét folytattak a csehországi magyar nemzeti közösség hozzáállásáról a nemzeti összetartozás ügyéhez. Szóba kerültek a nyilvános fellépések szervezeteik révén és magánszemélyként is a magyarság érdekeinek védelme érdekében.

Kocsis László Attila a Felvidék.ma-nak nyilatkozva kifejtette, hogy évekkel ezelőtt nyílt levélben fordultak a szlovák parlamenthez és kormányhoz az államnyelv törvénymódosítása kapcsán, s az idén is csatlakoztak a petícióhoz a magyar himnusz betiltása ügyében, s az ukrajnai magyarok elleni ellenséges megnyilvánulások és a magyar nyelvű iskolai oktatás korlátozása kapcsán is közös nyilatkozatot fogalmaztak meg. Kiállnak Magyarország és kormánya mellett: 2016-ban a migránsválsággal kapcsolatban, 2018-ban az Európai Parlamentben elfogadott úgynevezett Sargentini-jelentés ügyében (a jogállamiság helyzetéről Magyarországon). Mindkettőt az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért kezdeményezte és szervezte meg.

„A kettős állampolgárság is a nemzeti összetartozás legjelentősebb jelképe. A csíksomlyói zarándokút, melyre holnapután indulnak hívőink Prágából, ugyancsak a nemzeti összetartozás egyik megnyilvánulása lesz” – tette hozzá Kocsis László Attila, a társulás alapítója és tiszteletbeli elnöke.

Összejövetel a Prágai Magyar Katolikus Plébánia kertjében (Fotó: Fajd János/Felvidék.ma)

Az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért szervezetben tavasszal tisztújító közgyűlésre került sor, melyen Kocsis László Attila egészségügyi okokból már nem jelöltette magát.

„Jövőre már nyolcvanéves leszek, s azt szerettük volna, hogy a szervezetünkben fiatalításra kerüljön sor, így az elnökséget kibővítettük 11 tagra, s annak az abszolút többsége már jóval fiatalabb, mint korábban. Engem, mint alapítót tiszteletbeli elnökké választottak. Szívügyem, hogy a szervezet tovább működjön” – fűzte hozzá Kocsis.

Mátis Károly állatorvos sok éve él már Csehországban. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége prágai alapszervezetének is volt egy időben elnöke. Aktív munkát fejt ki, viszont nem Prágában él. „Jó szervező, s így biztosan sikeres lesz az ő vezetésével is a szervezet. Munkáját ügyvezető igazgatóként segíti majd Pálffy Zoltán is, s én is fontosnak tartom, hogy mindenben segítsem, amiben csak lehetséges” – mondta.

Boros Miklós, Magyarország prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Pálffy Zoltán, az EJT ügyvezető igazgatója kezet fog (Fotó: Fajd János/Felvidék.ma)

Kocsis László Attila az Esterházy János boldoggá avatási perét előkészítő történelmi bizottság munkáját is szeretné segíteni, s mint megtudtuk, több fontos dokumentumot szeretne beszerezni a csehországi levéltárakból, amelyek igazolják, hogy boldoggá avatása jogos és kiérdemelt.