Fotó: Martin Ambróz

A címben szereplő mondat hangzott el leggyakrabban a Rimaszombati Városi Képviselő-testület májusi ülésén, mely május 28-án a kora délutáni órákban vette kezdetét, s június 4-én fejeződött be a késő esti órákban. Bár az ülést Šimko József azzal zárta, hogy a viharos hangvétel ellenére konstruktív döntések születtek, ám azt is hozzátette, ha egyes döntések és cikkek miatt a bíróságon fognak találkozni, nem lesz együttműködés az elkövetkezendő esztendőkben.

A két nap alatt sok-sok téma terítékre került, így a helyi oktatási intézményeknek nyújtandó támogatás, az erdők, a futballklub, a városi közvilágítás hatékonyságának növelése, a téli stadion, Kurinc, a helyi sport támogatásának új alapokra helyezése, ahogy a helyi vállalkozások intenzívebb támogatása is.

Megtudtuk azt is, Rigó László alpolgármester felfüggesztette tagságát a Magyar Közösség Pártjában. Az új tárgyalási rend miatt a megfelelő technikai lehetőségek híján a polgármesternek minden megszólalás előtt kérnie kellett, hogy kapcsolják be a mikrofonját, s ez egy idő után már rendkívül nevetségesen hangzott, de Šimko József következetesen ragaszkodott a formulához, hogy ezzel is jelezze, a Merjünk Gyorsítani Klub képviselői nem gondolták végig az elfogadott jogszabályt.

Az ülés elején két cég képviselőjét hallgatták meg a városi közvilágítás hatékonyságával kapcsolatban, a Merjünk Gyorsítani Klub képviselői a jelenlegi közvilágítást LED-lámpákra szeretnék lecserélni, s mint hangsúlyozták, ezzel jelentős összegeket lehetne megtakarítani.

A polgármester szerint inkább a Városi Közterület-fenntartó Vállalatot (VKFV) kellene támogatni, s a cég munkatársai maguk végeznék el a közvilágítás korszerűsítését. A VKFV a két nap alatt többször is szóba került, s heves vita robbant ki a Kurincra közlekedő, nagyon népszerű ingyenes kisvonat miatt, mígnem a képviselők végül ígéretet tettek arra, hogy annak működési költségeit beépítik a júniusi ülésen előterjesztendő költségvetés-módosításba.

Eva Muráriková, a városfejlesztési osztály vezetője beszámolt arról is, hogy 7 ezer köbméternyi fát vágtak ki, s a munka elvégzésére két cég jelentkezett, de csak egy teljesítette a megszabott feltételeket. Heves vita robbant a városi főellenőr jelentése miatt, Csirmaz Miklós ugyanis több szabálytalanságot is feltárt a posta melletti tér felújításával kapcsolatban.

Šimko hangsúlyozta, ha minden esetben betartotta volna a törvényeket, akkor ez a tér és sok más projekt sem valósulhatott volna meg. „Csak nem vonják kétségbe, hogy a város érdekében tettem, amit tettem?” – tette fel a költői kérdést, mire a Merjünk Gyorsítani Klub képviselői bejelentették, hogy az ügyészségre adták az esetet.

Itt említem meg, hogy mindkét részről több övön alulinak minősülő megjegyzés is elhangzott, s időnként sistergett a levegő a teremben, ahol már természetes, hogy az ügyészséggel fenyegetik egymást a szemben ülő felek, s jelen pillanatban az együttműködésnek a legapróbb jelei sem látszanak.

Ivan Hazucha (SMER-SD) képviselő kérdésemre, miszerint nem tart-e attól, hogy úgy járnak majd, mint két ciklussal azelőtt, amikor szintén megpróbálták ellehetetleníteni Šimko József munkáját, még a városi lapokat is megszüntették, ám a választók kiálltak a polgármester mellett, s az akkori testületből szinte senki sem került be a következőbe, Hazucha azt válaszolta, hogy benne van a pakliban, s egyre inkább erősödnek a félelmei.

Újra téma volt a téli stadion felújítása, amelyre a kormány a feledi kihelyezett ülésén 100 ezer eurót szavazott meg (de majd csak szeptemberben hagyja jóvá, ha egyáltalán jóvá hagyja) ahogy a futballklub is, amelynek vezetője jelezte, hogy az idei évre megszavazott összeg már elfogyott, s nem tudnak benevezni a jövő évi bajnokságra sem.

Mivel a már győztes rózsahegyi fakó valószínűleg nem nevez be a II. ligába, így a batyiak akár visszatérhetnének ide is, de a jelenlegi támogatás legfeljebb az V. ligára lenne elegendő – mondta Miroslav Bitala, a klub ügyvezetője. A klub jövőjéről valószínűleg rendkívüli ülésen döntenek majd.

A képviselők egyhangúlag támogatták azt a szándéknyilatkozatot, hogy a város fogadja el a Szlovák Labdarúgó-szövetség stadionfelújítási ajánlatát, miszerint a szövetség 750 ezer eurót adna a közös projektbe, míg a város minimálisan 500 ezret. Egyes közösségi oldalakon napok óta folyik a vita a klub jövőjével kapcsolatban, sokan a kihasználatlanul maradt magyarországi lehetőséget vetik a városvezetés szemére, míg mások magát a klubot szeretnék önállósítani a jelenlegi városvezetéstől.

Természetesen nem maradhatott el a folyamatos vita sem az ipari park jövőjével kapcsolatban, ahogy nem először volt szó a sportklubok támogatásának új koncepciójáról sem. Ez utóbbiról szeptemberben születik végleges döntés.