Andrej Kiska (Fotó: TASR)

Andrej Kiska volt államfő hétfői, besztercebányai sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy új politikai pártot alapít Az Emberekért (Za ľudí) néven.

Az előkészítő bizottság tagjai Kiskán kívül Jana Žitňanská volt európai parlamenti képviselő, Juraj Šeliga, a Tisztességes Szlovákiáért (Za slušné Slovensko) kezdeményezés volt szóvivője, Mária Kolíková volt igazságügyi államtitkár és Michal Luciak, a leköszönt elnök belpolitikai tanácsadója.

Kiska további, a diplomácia, illetve az önkormányzatiság területén tevékenykedő munkatársakat is bemutatott.

A volt államfő beszélt a leendő új párt alapvető prioritásairól is, melyek közé az egészségügy és az oktatás színvonalának emelése, a mindenkit megillető igazságosság és a környezetvédelem tartoznak.

„Azokat az embereket akarjuk megszólítani, akik meg vannak győződve róla, hogy Szlovákiában mindenkit egyenlő esélyek illetnek meg. Alternatívát akarunk kínálni azok számára is, akik a mostani ellenzékben nem látnak alternatívát”– tette hozzá Kiska, hangsúlyozva: a párt célja a jelenlegi Smer-kormány leváltása.

„Vissza akarjuk adni Szlovákiát az embereknek”– zárta az exelnök.

(TASR)