Ipolyság lakosságának egykor jelentős részét képezte a zsidóság. Itteni hitközségüket a Magyar Zsidó Lexikon szerint Winter Fülöp és Glück Zanvel alapította 1850-ben. Első rabbija Deutsch Salamon volt, aki 1851-ben került ide.
1852-ben építették a templomot a Hont megyei zsidóság támogatásával. Mint a továbbiakban olvassuk: „1876-ban a tagok egy része különvált és orthodox hitközséget létesített, míg az anyahitközség megmaradt statusquonak”. (Ujvári Péter, szerk.: 1929:898.p.)
Az itteni hitközséggel (hitközségekkel) kapcsolatban az utóbbi időben több írás, tanulmány is napvilágot látott. Sajnos, ezekben is találunk helyreigazítandó adatokat, de mi most csak a zsinagógákkal kapcsolatos részekkel foglalkozunk.
A Honismereti Kiskönyvtár sorozatban jelent meg Danis Ferenc: Ipolyság. A zsidóság története és emlékei (Komárom, 2002) című kis füzet, melyben a témánkat érintve ezt olvassuk:
„A budapesti kongresszus után az egyházközség a Status Quo ante, vagyis „a korábbi helyzetnek megfelelő állapotú” szervezetnek vallotta magát, de 1876-ban kivált ebből az ortodox hívők csoportja, ennek első rabbija Weisz Antal lett. 1893-ban felépítette a saját zsinagógáját. Később 1929-ben egy újat és nagyobbat épített 1 millió korona értékben, amely máig is áll a Rózsa utcában.“ (Danis, 2002:5.p.)
Néhány sorral odébb viszont ez olvasható a kiadványban: „A javuló gazdasági viszonyok eredménye volt az is, hogy az ortodox hitközségnek már szűk volt a régi kis templomhelyiség, és 1923-ban új templomot épített.”(8.p.) Mikor épült hát valójában az ortodox zsinagóga? Ilyenkor mindig azt az évszámot jegyezzük, mellyel az építkezés befejeződött, azt átadták, fel- vagy beszentelték. Akkor mire utalhat a másik? Talán az építkezés kezdetére? Elképzelhető, bár a hat évig húzódó építkezés (1923-1929) nem valószínű, mint ahogy az sem, hogy egy év alatt kész lett volna a templom. Annyi azonban biztos, hogy 1929-re a zsinagóga elkészült, s át is adták azt. Bizonyítéka ennek a helyi sajtóban (A Hét) megjelent, Az ipolysági orthodox izraelita hitközség templomszentelése című írás is (I. évf. 3. szám. 1919. okt. 19.), melyben így írnak:
„Folyó hó 16-án az ipolysági orthodox izraelita hitközség közönsége fényes körülmények között szentelte be új templomát. A Frigyládát és a Thorát úgyszólván az egész hitközség kiséretében vitték át a régi templomból az új hajlékba, ahol a megszerzett kegyszerek, a hitnek ezen szimbólumai most már méltó elhelyezést nyertek.”
A továbbiakból azt is megtudhatjuk, hogy a díszes ünnepséget sokan megtisztelték jelenlétükkel, például Laurinec Béla a „járási expozitúra” főnöke, Zanoletti József városbíró, Grosszmann Gyula, a neológ izraelita hitközség főrabbija, Polcsák Endre katolikus esperesplébános.
Kár, hogy az egyes munkákban nem olvashatunk részletesebb leírást magáról az épületről, melynek boltíves főhajóját két oldalról és hátulról oszlopos karzat veszi körül, timpanonján márványtábla van. A volt zsinagóga jelenleg egy magánvállalkozó tulajdonában van.
A másik zsinagógát a város legújabb „történelmi kalauzában”, Márton István Ipolyság dióhéjban című kiadványában neológus zsinagógaként emlegetik, például a 23. oldalon így írnak: „Neológus zsinagóga 1852-ből, ma Menora Saag Centrum Artis – Bartók tér”. Aztán más zsidó emléket is neológusnak neveznek. A 24. oldalon olvassuk az alábbiakat:„Neológus zsidótemető a homokon a 19. század második feléből – Erdei utca”. De ilyen formában szerepelnek a képaláírások is. Tudnunk kell, hogy a neológ és a neológus két fogalom, bár a lényege valahol mindkettőnek azonos: újító. Mégis az elsőt vallási értelemben használjuk helyesen, a másikat pedig a nyelvészetben. A Magyar Nyelv Értelmező Kéziszótára szerint: a „neológ – ‘a rituális előírásokhoz az ortodoxoknál kevésbé szigorúan ragaszkodó, egyes liturgikus reformokat elfogadó zsidó vallási irányzat híve, képviselője’: neológ rabbi.”
A Wikipediában pedig azt írják, hogy:
„A neológia (vagy neológ irányzat, régebbi, ma már kevéssé használatos nevén: kongresszusi irányzat) a zsidó újító mozgalmaknak speciálisan magyar ága. Történelmi kialakulása az Osztrák–Magyar Monarchiában születő reformista irányzathoz kötődik, később azonban visszakanyarodott a zsidóság hagyományőrzőbb, konzervatívabb formáihoz.”
Tovább olvasva az idevágó részt pedig ezt találjuk: „A neológ zsinagógákban (elsőként a pécsi zsinagógában) megjelenik az orgona (míg az ortodoxoknál tilos a hangszer használata a templomokban), a szószék (az ortodoxoknál használt bima helyett vagy mellett), és némelyiken kisebb tornyok is.” És neológ zsinagógának nevezik a kolozsvárit, a budapesti Dohány utcait, a brassóit vagy a már lerombolt pozsonyit is így hívták. Gondolom hát, ezek után jogos lenne az ipolyságit is így emlegetni. (Kár, hogy erre a könyv olvasószerkesztője, nyelvi lektora, B. Szabó Márta sem figyelt fel.)
Helyesen használja a „neológ” fogalmat az ugyancsak az ipolysági zsidósággal foglalkozó Kapusník Csaba is, aki egyik tanulmányában írja a következőket: „1876-ban szakadás történt a hitközségben, egy csoport kivált, és megalakította az ortodox hitközösséget. A többség viszont a status quo ante közösségben maradt, akik a kisebb létszámú neológ felekezettel közösen használták intézményeiket, többek között a zsinagógát és a temetőt is.”
Találunk az utóbb említett másik ipolysági zsidó templomról, a status quo ante vagy neológ zsinagógáról egy rövid leírást is, melyben ez áll: „A később a status quo ante közösséget szolgáló, igen egyszerű, letisztult formanyelvű zsinagóga 1852-ben épült a városközpont egy kis terén.(Pontosabban annak egy szögletében – Cs.K. megj.) A kontyolt nyeregtetős, kétszintes, téglalap alaprajzú épület főhomlokzatán három bejárati ajtó is nyílik. A hangsúlyos főpárkány fölötti mellvéden rövid, héber nyelvű versike olvasható. Az egyterű, sík mennyezetes zsinagóga-belsőben vas oszlopon álló karzatok szolgáltak a női hívek elhelyezésére, elkülönítésére.
