Az Ifjú Szivek leányai a VII. ODT, Gombaszögön, 1962. (Fotó: Prandl Sándor/ Fórum Intézet)

Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében, Szlovákia magyarok által lakott területéről mintegy 300 személy jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, s az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezőtitkárnak.

Ebben az évben az ODT stabil helyet keresve az érsekújvári helyszínről tovább vándorolt. A vándorlás eredménye lett, hogy a Csemadok VI. Országos Dal- és Táncünnepélyének a megrendezésére a rozsnyói járási, illetve a kassai kerületi rendezvényeinek korábbi sikeres helyszínén, a festői környezetű Gombaszögön került sor. Utólag megállapíthatjuk, hogy az 1961-es nemeskosúti ünnepségek, a zselízi zenekari és énekkari fesztivál, s a gombaszögi országos dal- és táncünnepély közül kétségkívül az utóbbi érte el a legnagyobb közönségsikert. Gazdag, változatos, újszerű kétnapos műsort láthatott a közönség, melyben mintegy 500 szereplő mutatta be műsorát a 8-10 ezer nézőnek. Tehát a Csemadok megállapíthatta:

a rendezvényt a közönség elfogadta, és az megtalálta véglegesnek tűnő helyét. Nekifoghatnak az ígért kőszínpad tervezésének, építésének.

A VI. ODT-re 1961. július 9-10-én immár Gombaszögön került sor, befejeződött a vándorlás. A kétnapos ünnepélyen öt önálló műsort mutattak be: az Ifjú Szivek MDTE szombat esti előadását, az  „Őrtüzek” éjjeli műsort, az „ Ó gondtalan gyermek évek” című vasárnapi matinét, a „Szabadságunkért harcoltak” című vasárnap kora délutáni előadást, és vasárnap délután az ünnepély főműsorát.

Gombszögön a műsorok az előző években a járási és a kerületi dal- és táncünnepélyek részére épült színpadon, valamint a nézőtér mögött földre helyezett 8 x 6 méteres deszkapallón, a kisszínpadon valósultak meg. Az „Ifjú Szivek” műsorának befejezése után, a szombat éjjel megvalósított Őrtüzek műsor a kisszínpadot vette igénybe, mert a látványos táncjelenetek bemutatására stabil pódiumot kellett biztosítani. Így ennek az előadásnak az lett a központi színpada.

„…Éjjel tizenegy órakor kezdődött a kétnapos ünnepség legkiemelkedőbb része, az Őrtüzek című műsor előadása. A műsort nagy várakozás előzte meg éppen azért, mert teljesen új, eddig nem alkalmazott rendezői hatásokkal tették érdekessé. Káprázatos tűzijáték jelezte, hogy pár pillanat és máris megkezdődik a szabadságért és a nemzeti függetlenségért folytatott harc hőseinek emlékműsora. A kisszínpad körül kigyúltak a tábortüzek és hangulatos fényük mellett táncra perdültek az ország különböző részeiből idesereglett fiatalok, hol a múlt keserveit, küzdelmeit, hol pedig a vidám szokásokat idézve. A hegyekben több helyen fellobogott a tűz s valahonnan messziről tárogató hangja törte meg az éji csendet, később kurucnóták elevenítették fel a múltat. A tárogatók hangjára ismét énekkarok feleltek, akiket a közönség nem is látott/…/A szombat éjjeli műsor ökörsütéssel és reggelig tartó vidám népmulatsággal ért véget”írja róla Kopasz Csilla újságíró a Hét című képes hetilapban. Ide kívánkozik még, hogy az ökörtinó Gyurcsó Istvánnak a Csemadok dolgozójának, költőnknek meggyőző kérésére „törte el a lábát” a szilicei fennsíkon, így le kellett vágni. Akkoriban csak így lehetett.

A műsor rendezésében felhasználtam a környező dombok kiugró csúcsait, hajlatait és bengáli tűzzel megvilágítva egy-egy műsorszámot oda is kihelyeztem.

Például az érsekújvári Domanizsa Károly tárogatós szólójának – ő volt az egyetlen tárogatós, akit a Felvidéken találtunk, és aki merte vállalni a tárogató megszólaltatását –, hogy jó messze elhangozzon, a völggyel szemben levő kőbánya legmagasabb lépcsőfokán jelöltem ki a helyét és ott hangzott el szombaton az éjféli órákban. „Tornaljáig, Rozsnyóig hallotta az egész Sajó völgye” – jöttek másnap a visszajelzések. Ám „meghallotta” a Kassán székelő kerületi pártbizottság illetékese is, mert a rákövetkező héten a Csemadokot és e sorok íróját – mint a műsorok tervezőjét, felelősét és rendezőjét – felelősségre vonták. A tárogató, ahogy a játszott dallamok, így a „Krasznahorka büszke vára” akkor még tiltott volt.

A pelsőci és a rozsnyói magyar AKI közös énekkara (Fotó: Prandl Sándor/Fórum Intézet)

Az 1961-es év újdonsága volt, hogy az országos rendezvény kulturális műsoraiban megjelentek a komoly tartalmú szerkesztett műsorok. A Csemadok KB a központi rendezvény részére tánclibrettókat, énekkari műveket, koreográfiákat rendelt. Az ünnepély öt műsorából, az „Ifjú Szivek” MDTE műsora kivételével a további négy így készült el, tehát színpadi művek alkotásának ösztönzője, mecénása is lett a Csemadok. Az ünnepély népművészeti ünnepi műsorát az „Ifjú Szivek” Takács András Csárdás című táncszáma zárta, melynek befejező részébe bekapcsolódott az összes együttes, egy szabadon szerkesztett, improvizált tömegtánccal, csárdással búcsúzva a közönségtől. Ez a műsorrendezési forma is először jelent meg a felvidéki magyarság népművészeti rendezvényeiben. A színpadi beállítás igyekezett visszaadni Arany János Öldöklő angyal című versének gondolatait „…Száz pár mozog, egyszerre mind/ Lesz véghetetlen labyrinth,/ Melyben ahány pár, annyiféle,/ A tánc alakja és szeszélye,/ Mégis azon egy zenemérték,/ Kormányozza mindenki léptét.” Ez a műsorzárási megoldás a közönség soraiban nagy tetszést váltott ki és hosszas taps volt a jutalma. A táncos mozgás kötetlensége és a hagyományos tánckultúrában alapfunkcióként jelen levő improvizálási lehetőség miatt megszerették a táncosok is. A következő évtizedekben is gyakran alkalmazott forma lett, és nemcsak a Kárpát-medencében lett honossá.

A Csemadok fokozatosan, évről évre bővítette, tartalmukban gazdagította népművészeti rendezvényeit. A csúcspontot minden évben a központi seregszemlék jelentették, melyek mindig hoztak valami újat.

Ahogyan kialakultak a központi rendezvények műsorformái, meghonosodtak a rendezői megoldások, kialakultak a fesztiválok kiegészítő rendezvényei, úgy honosodtak meg ezek megfelelői a járási és a kerületei fesztiválok rendezéseiben is.

Az ODT  időpontja is állandósult, június végén, július elején, tehát az aratás megkezdése előtt szervezték. Ez a Kultúrügyi Megbízotti Testület által meghatározott időpont volt. A Szlovákiában rendezett fesztiválok rendezési időpontjait úgy osztották be, hogy ne zavarják egymást. A Csemadoknak június vége, július eleje jutott.  Egy héttel utána került sorra Vihodnán a Szlovák Folklórfesztivál. Így jutott az ODT a kiváló szlovák együttesek mellett alkalmanként az országos fesztiválra meghívott világhírű együttes szerepeltetéséhez. Így 1969-ben az Szovjet Flottilla Fekete Tengeri Együtteséhez, vagy egy évvel később a Magyar Állami Operaház János vitézéhez.