Az előző évek műsorstruktúrájától eltérően ezúttal nyáron is jelentkezik a Szlovák Televízió Kettes csatornáján a Magyar magazin és a Szemtől szemben című beszélgetős műsor. Július 29-e és augusztus 21-e között  tizennégy alkalommal láthatják a Szlovák Televízió magyar adásának műsorait.  

A Duna Menti Tavasz a bábos és színjátszó gyermekek ünnepe. Miközben a társadalom nagy része úgy érzékeli, hogy a mai gyermekeket beszippantották a kor technikai vívmányai és a világháló adta korlátlan tér, a fesztiválra idén is óriási gyermeksereg érkezett. A Magyar magazinban résztvevők, rendezők, zsűritagok és a Duna Menti Tavaszról indult sikeres színészek – Kiss Szilvia és Gál Tamás – fejtik ki véleményüket a mozgalom fontosságáról. Mert a fesztiválnak azon túl, hogy színpadi fellépésre, mozgásra, beszédre tanítja a gyerekeket – akik ezáltal magabiztosabbak lesznek –, van egy másik nagyon fontos küldetése: a közösségépítés.

Duna Menti Tavasz 2019 – Czibula Csaba filmje az STV Kettes csatornáján, július 29-én, hétfőn 15 óra 25 perckor.