Peter Tóth (Fotó: tvnoviny.sk)

Peter Tóth volt újságíró és a szlovák titkosszolgálat (SIS) kémelhárításának egykori főnöke az Aktuality.sk portál információi szerint vallomásában arról beszélt, hogy Dušan Kováčik speciális ügyész információkkal látta el Norbert Bödör nyitrai vállalkozót. Tóthot tanúként hallgatják ki Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében, valamint más ügyekben.

Tóthot a napokban az úgynevezett cetlik ügyében kérdezték. Az előzetes letartóztatásban lévő Marian K. vállalkozó ugyanis a börtönből állítólag cetliket küldözgetett Bödörnek, melyekben azt kérte tőle, hogy befolyásos ismerősein keresztül segítsen neki kijutni.”

„Tekintve, hogy Bödör Tóth szerint Kováčikkal állt szoros kapcsolatban, Kočner azt akarta kideríteni, hogy az ügyész mit tud tenni érte” – írja az Aktuality.sk.

Tóth arról is vallott, hogy Kováčik és Bödör közel állnak egymáshoz, állítása szerint rendszeresen találkoznak. Megemlítette Pavol Forischnak, az SIS egykori tagjának esetét is, aki feljelentette a Tisztességes Szlovákiáért tüntetések szervezőit. Tóth azt állítja, az a hangfelvétel, amely Forisch szerint bizonyította, hogy a szervezőket külföldről pénzelik, és amelyet átadott az ügyészségnek, Kováčiknak köszönhetően 24 órán belül Bödör kezébe jutott.

Kováčik cáfolta Tóth állításait. „Mindig a törvénnyel összhangban jártam el, arra jogosulatlan személyekkel nem osztottam meg semmilyen, bűnügyekkel kapcsolatos információkat” – reagált az ügyész a portál megkeresésére.