(Fotó: Robert Hüttner/Pravda)

Jaromír Čižnár főügyész a bűnüldöző szervek befolyásolásának tekinti a kormánypárti és ellenzéki politikusok különféle felszólításait – közölte a TASR hírügynökséggel Andrea Predajňová, a főügyészség szóvivője.

Čižnár ezzel Robert Ficónak, a Smer-SD elnökének szavaira reagált, aki kijelentette, hogy rendet kell tenni a bűnüldöző szerveknél.

A főügyész állásfoglalása szerint ha valamelyik politikusnak tudomása van arról, hogy az ügyészek törvénysértést követtek el, akkor nemcsak joguk, hanem kötelességük erről bejelentést tenni a főügyészségen.

Robert Fico csütörtökön politikai felelősségvállalásra szólította fel Peter Pellegrini kormányfőt és Denisa Saková belügyminisztert, Milan Lučanský rendőrfőkapitányt és Jaromír Čižnár főügyészt pedig arra, hogy tegyenek rendet a nyomozószerveknél. Fico elvárja, hogy a parlament védelmi bizottságát is hívják össze annak kiderítésére, hogy politikai nyomás alatt állnak-e a nyomozóhatóságok.

Anton Hrnko, a bizottság elnöke már bejelentette, hogy nem tervezi a védelmi bizottság rendkívüli ülésének összehívását.

(TASR)