(Forrás: pixabay.com)

A Csallóközből Pozsonyba vezető útszakaszon az állandó jellegű torlódások talán még előbb megszűnhetnek, mint azt az autósok remélték. Az R7-es gyorsforgalmi út Gellétől Pozsonyig húzódó szakaszát eredetileg 2020 áprilisáig kellene befejezni, de az építő konzorcium illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy a munkálatokkal jóval előbbre tartanak.

A munkálatok előrehaladása valószínűleg köszönhető annak is, hogy még a jövő évi parlamenti választások előtt a mostani kormánykoalíció szívesen büszkélkedne az R7-es gyorsforgalmi út befejezésével, illetve legalább a Gellét a pozsonyi Ketelec városrész kereszteződéséig átadott szakasszal. Már ez az útszakasz is nagyban segítené a közlekedést, ugyanis a Pozsony környéki szatelitfalvakból naponta ezrek közlekednek autóval a fővárosba. Erre az első szakaszra pedig Ketelecnél a bekötőutakkal rá lehetne csatlakozni Csölle irányába Somorjáról, Dénesdtorcsmisérdről  és Gelléről.

„Az első szakasz, amelyet átadunk a forgalomnak, a Ketelecről Gelléig vezető gyorsforgalmi út”

– nyilatkozta a Pravda napilapnak a spanyol építő konzorcium képviselője. „Az autósok, akik Gelle irányából tartanak Pozsony felé, kihasználhatják a Ketelec melletti kereszteződést Csölle felé, ahol aztán az út egyenesen kötődik a 63-as első számú útra Pozsonyba” – folytatta az építő szakembere.

A szerződés szerint 2020 tavaszára el kellett volna készülnie az egész elkerülő útnak, mára azonban már egyértelmű, hogy ezt nem győzik, de megoldás lehet az R7 említett szakasza, ám hogy az egész útszakasz mikorra készül el, még kétséges.

A közlekedésügyi minisztérium közleménye szerint az R7-es teljes mértékben akkor készül el, ha befejeződnek a nagyon igényes és fontos pozsonyi, főrévi kereszteződés munkálatai.

Azt azonban a közlekedésügyi tárca is megerősítette, hogy a Gelle és Ketelec közötti útszakasz építése jó iramban halad, és azt is elmondták, hogy a munkálatokért csak akkor fizetnek, ha azok teljes mértékben megvalósulnak.

Még 2016-ban arról szóltak a hírek, hogy az R7-es gyorsforgalmi út az összes elkerülő utakkal együtt előbb elkészülhet, de akkor még rendezetlenek voltak az utat érintő földterületek és végül a tervekben az út első szakaszának átadását 2019-re, a második szakaszt 2020-ra időzítették.

Majd a gyakorlat mutatja meg, hogy mennyire könnyít Dél-Szlovákia közlekedési viszonyain az R7-es út. A forgalom állandóan növekszik, hiszen a főváros környéki szatelitfalvakba mind többen költöznek ki Pozsonyból.

Az elkerülő út tehát a Csölle, Dénesdtorcsmisérd, Dunaszerdahely felőli közlekedést tehermentesítené, hiszen az itteni környéken levő falvak lassan a betelepülésekkel kis városkákká duzzadnak.

A lakosok többsége pedig a fővárosban dolgozik, naponta ingázik, a torlódások pedig állandó jellegűek. Éppen ezen a helyzeten változtathatna a megépítendő útszakasz. 2015-ös minisztériumi adatok szerint Pozsony és Csölle között 24 óra alatt 20 000 autót számláltak meg, azóta pedig ez a szám csak még tovább emelkedett. Ha 2020 áprilisára valóban átadják a forgalomnak az R7-est, akkor ez a szám 25 000-re emelkedhet.

Dénesdtorcsmisérd polgármestere a Pravda megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy éppen az ő községükben kezdődnek Pozsony irányába a torlódások, mégpedig azért, mert itt térnek rá a főváros felé vezető útra a környező falvakból, így Gútorról, Szemetről, Erzsébet-majorból, Úszorról érkező járművek. Megjegyezte azt is, hogy míg településük lakói mintegy 1500-2000 járművel közlekednek Pozsony irányába, addig községükön naponta 28 000 közlekedési eszköz vonul át.

(Pravda/Felvidék.ma)