Věra Jourová (Fotó: euractiv.com)

Věra Jourová cseh biztosjelöltnek ajánlotta a jogállamisági portfóliót Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke – írta a Politico névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva.

A brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy a tárca új vezetőjeként a jelenlegi igazságügyi biztosnak a jogállamiság és a demokrácia védelmével, illetve ehhez kapcsolódóan a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemmel kellene foglalkoznia.

Az egyik bennfentes tisztségviselő úgy vélekedett, hogy Jourová valószínűleg elfogadja a portfóliót, amelyet von der Leyen egy közép- vagy kelet-európai tagállamnak szánt.

Sajtóhírek szerint a volt német védelmi miniszter több alelnöki pozíciót is juttathat a régiónak, miután ezúttal az európai uniós vezető tisztségek egyikét sem kapta térségbeli politikus.

Amennyiben Jourováé lesz a poszt, neki kell majd felügyelnie a tervezett éves jogállamisági felülvizsgálati mechanizmus létrehozását, ami várhatólag erős ellenállásba ütközik majd egyes tagországok részéről.

Bár Brüsszelben jórészt függetlennek tartják Věra Jourovát a prágai kormánytól, ha ő lesz a jelölt, akkor az európai parlamenti meghallgatásán kemény kérdésekre kell készülnie a hazai pártját vezető Andrej Babiš cseh kormányfővel szembeni korrupciós vádak miatt – emelte ki a Politico.

Bennfentes források szerint Ursula von der Leyen jövő hét elején jelenti be hivatalosan a jelöltek névsorát, illetve a nekik szánt portfóliókat.