(Fotó: HE/Felvidek.ma)

A címben foglaltakat Szántó István, a Rimaszombati Városi Hivatal elöljárója állítja, aki szerint nem volt náluk uborkaszezon a nyáron. Mint kifejti, feljelentések miatt jelentős anyagot készítettek a Szlovák Számvevőszéknek, a Nemzeti Bűnügyi Irodának, a Pénzügyi Nyomozó Ügynökségnek, a Közbeszerzési Hivatalnak, a város főellenőrének. Minderről a Gömöri Hírlap 50. évfolyamának a 15. számában olvashatnak.

A Gömöri Hírlap 15. száma beszámol a tanévnyitókról. Átadták a Gólyavár óvodát és református iskolát. Rimaszombatban is megünnepelték a szlovák nemzeti felkelés kitörésének 75. évfordulóját.

A város július elsejei hatállyal létrehozta a városi hivatal projektvezetési osztályát, melynek feladata a jövőben biztosítani az európai uniós támogatásokból származó pénzügyi források felhasználását. Az osztályon gyakorlott projektmenedzser dolgozik Juliana Uhrinová személyében.

Közeledik a 37. Gömör-Kishonti Vásár, Rimaszombat egyik közkedvelt rendezvénye. A lapban megtalálják a vásár részletes programját, melyre idén szeptember 27-28-án kerül sor.

A városi képviselők közül Andrea Andrášiová mutatkozik be, aki a Közérdekvédelmi Bizottság elnökeként tevékenykedik a testületben.

Olvashatnak a lapban a Bástya íjászklub kazincbarcikai sikereiről, a kisárvai (Orávka) falunapról, valamint a városi képviselő-testület munkájáról, mely 12 ezer eurós többlettel jóváhagyta az évi költségvetés 3. módosítását.

***

A Gömöri Hírlap 14. száma egyebek mellett beszámol a Cseh utcában kialakult kellemetlenségekről, amelynek társasházába viselkedni és alkalmazkodni képtelen lakók költöztek be.

A képviselők döntenek a posta előtti tér elnevezéséről, a javaslatot egy „névválasztó bizottság” fogja benyújtani. Rimaszombat városa elektromos töltőállomás létesítésére pályázik.

A városi képviselők közül Robert Kuvik mutatkozik be, aki 2018-ban Csirmaz Miklós megválasztott képviselő helyét foglalta el, aki a város főellenőri pozícióját töltötte be. Kuvik a Smer-SD képviselőjeként tevékenykedik a testületben.

Ebből a lapszámból tudhattuk meg, hogy a Gömöri Hírlap új szerkesztőt keres.

A lap elolvasható és letölthető Rimaszombat internetes oldaláról is.