(Fotó: Összefogás)

Az Összefogás célja, hogy a magyar-magyar együttműködés megteremtése mellett szakembereket hozzon a közéletbe és új megoldásokat kínáljon. Tegnap csatlakozott a mozgalomhoz Bara Zoltán közgazdász-politológus, aki évek óta nemzetközi és határon átnyúló uniós projektek megvalósítását vezeti, ezzel is forrásokat teremtve Dél-Szlovákia számára.

A déli térség gazdasági lemaradása a magyarság egyik sarkalatos problémája, Bara Zoltán az Összefogás régiófejlesztési csapatának vezetőjeként ezekre a kérdésekre fog csapatával együtt válaszokat adni.

„Régióink az elmúlt évtizedekben lemaradtak, generációnk egyik nagy kihívása, hogy ezen a téren javulást érjünk el. A magyar érdekképviseletet csak összefogással tudjuk biztosítani, a siker záloga pedig az, hogy meggyőző, régiókra szabott programot kínáljunk a szavazóknak. Nyugat-Európában több, kisebbségek lakta régió az ország legfejlettebb vidékei közé tartozik, Dél-Szlovákiában is meg kell teremteni a fellendülés feltételeit” – fogalmazott Bara Zoltán.

„Az asszimiláció mellett a déli régiók fejletlensége járul hozzá leginkább a magyarság fogyásához. Szinte nincs olyan magyar család, amelyiknek ne lenne külföldön dolgozó vagy otthonát gazdasági okokból elhagyó rokona.

Meg kell állítani tájaink elnéptelenedését, fejleszteni kell a déli járásokat, ehhez pedig olyan szakemberekre van szükség, akiknek vannak valós tapasztalataik,

akik eddig is ezen a területen dolgoztak és eredményeket tudnak felmutatni. Bara Zoltán közéjük tartozik, ezért jó kezekben lesz ez a terület” – mondta Mózes Szabolcs, a mozgalom egyik alapítója.

Bara Zoltán – külpolitikai szakértő, közgazdász-politológus, a Pons Danubii EGTC igazgatója, nemzetközi és határon átnyúló EU-projektek előkészítését és megvalósítását vezeti. 1976-ban Vágsellyén született. Politikatudományi és közgazdasági tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Közép-európai Egyetemen/University of the State of New York és a budapesti Corvinus Egyetemen végezte. 2008-ban Marshall-ösztöndíjas az USA-ban. Komáromban él, nős, három gyermek édesapja.