Zuzana Čaputová (Fotó: SITA)

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Gorilla-hangfelvétel kapcsán úgy fogalmazott, Szlovákia nehéz időszakot él át, de megtisztulási folyamaton megy keresztül.

Megerősítette, hogy találkozni akar ez ügyben Denisa Saková belügyminiszterrel (Smer-SD), Milan Lučanský országos rendőrfőkapitánnyal és a főügyészség képviselőivel. Hogy mikor, azt még nem pontosította.

Az államfő azt mondta, örül, hogy az üggyel kapcsolatos információk felszínre kerülnek.

„Kétségkívül súlyos dolgok, amiket közzétettek. Rendkívül fontos, hogy a nyomozás a lehető leggyorsabban haladjon és eredményes legyen, hogy mindenki megtudhassa, történt-e bűncselekmény, és ha igen, ki követte el”– mondta Čaputová.

Több szerkesztőség is megkapta a Gorilla-üggyel kapcsolatos hangfelvételt. Jaroslav Haščák, a Penta csoport társtulajdonosa az egyik, aki a felvételen szerepel, bejelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben.

Haščák a felvétel hitelességét is megkérdőjelezi. A hangfelvétel állítólag egy Vazov utcai lakásban készült Pozsonyban, a Gorilla-aktát ismeretlen személy hozta nyilvánosságra 2011 decemberében. A hangfelvételen állítólag Jaroslav Haščák, a Penta társtulajdonosa hallható, amint politikusokkal beszél a 2005-ös és 2006-os állami üzletek provízióiról.