Kovalcsik Cirill szentendrei ferences házfőnök 2001 óta szolgál minden hétvégén és ünnepen a Nyitra parti városban. Hosszú, közel két évtizedes szolgálatáért, a város alapításának ünnepnapján polgármesteri díjat kapott idén októberben. A kitüntetés apropóján Cirill atyával október 23-án hangzott el beszélgetés a Magyar Katolikus Rádió Reggeli riport című műsorában, melyben beszél a díjról és hosszú szolgálatáról a felvidéki magyar és szlovák hívők között.
A ferences atyáknak régi és gazdag múltja van Érsekújvárban. A 1626 és 1631 között épült templomot és a hozzá tartozó kolostort maga Pázmány Péter érsek szentelte fel. A török vész alatt sem hagyták cserben a várost, 1842-ben pedig a ferenceseknek köszönhetően alapítottak itt algimnáziumot.
A XX. század nem kímélte a rendet: 1950-ben kiűzték a szerzeteseket, ingóságaikat, nagy múltú könyvtárukat elkobozták. Az érsekújvári szerzetesek csak a rendszerváltást követően, 1990-ben térhettek vissza a városba.
Ekkorra azonban a hontalanság éveiben elszenvedett be- és kitelepítések miatt a város, így az egyházközség nemzetiségi arányai is megváltoztak. Jelenleg az istentiszteletek magyar és szlovák nyelven folynak a plébániatemplomban tartott szentmisékkel egyeztetve, így ugyanazon időben mindkét nemzethez tartozók saját nyelvük szerint vehetnek részt a szertartásokon, imádkozhatnak magyarul – köszönhetően Cirill atyának is.
A kezdetekre visszaemlékezve Cirill atya elmesélte, hogy 2001-ben egy évre kérték fel, lássa el a felvidéki városban a magyar hívek szolgálatát. Akkor még csak havi egy alkalommal jött, de mivel az nem bizonyult elégségesnek, így rövidesen minden vasárnapot és ünnepet elvállalt.
„Kubovics Konrád atya 1998 és 2001 között volt az érsekújvári ferences templom pásztora, az ő javaslatára kérték meg az érsekújvári hívők tartományfőnöküket, hogy keresse meg a magyarországi tartományfőnököt. Várnai Jakab atya pedig engem küldött” – nyilatkozta Cirill atya.
A beszélgetés során elhangzott, hogy Cirill atya állandóan úton van: hol komppal, busszal, hol vonattal utazik Szentendre és Érsekújvár között, hiszen mindkét ferences rendházban otthon van. Szentendrén házfőnökként, tanárként a hétköznapjait, 18 éve pedig minden hétvégét és ünnepet Érsekújvárban tölt a magyar ferences közösségben, így ő a legrégebbi egy helyben lévő ferences.
Felvidéki lelkipásztori szolgálatáról szólva elmondta, nagyon jó viszony alakult ki a szlovák atyákkal, hívőkkel is; néha még az is előfordul, hogy Cirill atya helyettesíti szlovák rendtársait egy-egy misén. „Néha megizzadok, de azért derekasan helytállok” – fogalmazott.
Bár Békés megyei szlovák felmenőkkel rendelkezik, ősei nem beszéltek szlovákul. „Amit én tudok szlovákul, azt Érsekújvárban tanultam” – mondta, hozzátéve, hogy prágai egyetemi évei alatt, illetve orosz szakos tanárként is ragadt rá valami, és még ötéves piliscsabai szolgálata alatt is misézett szlovák nyelven. Saját bevallása szerint minden héten tanul szlovák szavakat. „Ezt azért tartom fontosnak, hogy ha bekopognak hozzám olyanok, akik gyónni szeretnének, de nem tudnak magyarul, akkor ne kelljen elküldenie már egy ferencesnek egy embert. Nagyon sokszor előfordul, hogy én mondom magyarul, ők pedig szlovákul. Hosszú évek óta így vagyok jelen” – fogalmazott.
Cirill atya a beszélgetés végén hangsúlyozta, Érsekújvárban legalább egy állandó magyar papra lenne szükség, aki a hívők között él, mert az utazó (vizitációs) pap kevés. „Ott kell élni” – jelentette ki.
A város szellemi életének gazdagításéért végzett fáradhatatlan munkájáért járó Polgármesteri díjat október 17-én Klein Ottokár adta át Kovalcsik Cirill atyának az Érsekújvári Városi Művelődési Központban. Az indoklásban méltatták az atya kitartó munkáját a ferenceseknél megrendezett nagyobb ünnepek köré fűzött jótékonysági koncertek szervezésében, valamint az egyedülálló hagyományként továbbélő Porciunkula-búcsú lelki előkészítésében és megszervezésében.
Kovalcsik Cirill 2003-ban már hasonló köszönetben részesült a város közössége részéről. Akkor Érsekújvár Pro Urbe-díját vehette át, a legnemesebb hagyományok újjáélesztéséért tett fáradozásaiért. Mint mondta, akkor is és most is idegenül érezte magát a reflektorfényben, ám a sok jólelkű, jóakaratú ember kézszorítása, gratulációja jóleső érzéssel töltötte el.
