Külhoni magyar gyermekegészségügyi prevenciós munkatársak háromnapos budapesti képzése (Fotó: Bocskay Zsolt)

Háromnapos szakmai képzés kezdődött több mint ötven külhoni magyar gyermekegészségügyi prevenciós szakember számára csütörtökön, október 10-én Budapesten.

Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos mondott köszöntőt a külhoni magyar gyermekegészségügyi prevenciós munkatársak háromnapos budapesti képzésének megnyitóján.

A képzést – amelyre 51 résztvevő (30 erdélyi, 1 felvidéki és 20 vajdasági résztvevő) érkezett – harmadik alkalommal szervezi meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Magyar Védőnők Egyesületével és a Bethesda Kórház Alapítvánnyal együttműködve.

A külhoni magyar gyerekek éve és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megvalósuló esemény megnyitóján Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa elmondta, a családok támogatása szorosan kapcsolódik a nemzetpolitikai célokhoz, ezért is indították el három éve a határon túli gyermekegészségügyi prevenciós szakemberek számára szóló képzést.

Szilágyi Péter (Fotó: Bocskay Zsolt)

A politikus felidézte, hogy a 2010-es kormányváltással „a nagyon messziről és mélyről indult nemzetpolitika magasabb polcra került”. 2010 és 2014 között, az építkezés időszakában a jogszabályi kereteket alakították ki, 2014 és 2018 között pedig már a szülőföldön boldogulás elősegítése került a figyelem középpontjába.

Hozzátette: 2018-ra „rendszerszintűvé” váltak a támogatások, az anyagi és szakmai segítségnyújtás, továbbá az egyházi, társadalmi és civil szervezetek támogatása. 2016-2017 óta pedig gazdasági segítséget is nyújtanak a határon túli családi és kisvállalkozásoknak a szülőföldön boldogulás érdekében – részletezte a politikus.

Szilágyi Péter egyúttal célnak nevezte a magyar védőnői hálózat Kárpát-medencei kiterjesztésének segítését. A külhoni magyar gyerekek éve kezdeményezés támogatására egymilliárd forint áll rendelkezésre. Eddig 6 600 babacsomagot ajándékoztak az anyasági támogatást igénylő szülőknek. Több mint 627 millió forint jut az egyházi és civil szervezetek, vállalkozások gyermekbarát tevékenységének támogatására – sorolta a miniszteri biztos.

Odor Andrea, Velkey György, Szilágyi Péter (Fotó: Bocskay Zsolt)

Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Szövetségének elnöke köszöntőjében a képzés szervezőit, résztvevőit is méltatva többek között arról beszélt, hogy a háromnapos szakmai képzés minden évben képes megújulni.

A védőnői hálózat munkája összekapcsolódik a kormány nemzetpolitikai céljaival – hangsúlyozta.

Odor Andrea védőnő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ egészségügyi igazgatási főosztályának munkatársa hangsúlyozta: a három nap alatt a koraszülöttség, a veleszületett rendellenességek kérdései, valamint a nők fogamzás előtti gondozásának fontossága is szóba kerül. Utóbbi – jegyezte meg  jelentős hatással van a várandósság kimenetelére, mivel csökkenti a koraszülöttek, a kis súlyú újszülöttek és a veleszületett rendellenességek számát, valamint a várandósság alatti komplikációkat és a magzati veszteségeket.

(mti/Felvidék.ma)