Fotót: TASR/Michal Svítok, a

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Alena Zs., Miroslav M. és Sz. Tamás, akik ellen a Kuciak-gyilkosság ügyében emeltek vádat. Erről a bazini Speciális Büntetőbíróság döntött szerdán.

„Mindhárom vádlott előzetes letartóztatásban marad, mivel nem változtak meg a fogva tartás indokai” – jelentette ki a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze.

Mint hozzátette,

a vádlottak szabadlábon megpróbálhatnák akadályozni a nyomozást és befolyásolni a tanúkat, ezért akár három évig is előzetes letartóztatásban maradhatnak.

Alena Zs. és Sz. Tamás panaszt emelt a döntés ellen, erről a Legfelsőbb Bíróság dönt majd.

A vád szerint Marian K. rendelte meg Ján Kuciak meggyilkolását 2017 végén vagy 2018 elején Alena Zs.-nél, az indíték az volt, hogy az újságíró tényfeltáró cikkeket írt, melyekben gazdasági bűncselekményekkel foglalkozott.

Miroslav M. és Sz. Tamás ellen Molnár Péter gútai vállalkozó meggyilkolása miatt is vádat emeltek, a rablógyilkosság 2016-ban történt. Miroslav M., Sz. Tamás és Marian K. ellen tiltott fegyvertartás miatt is vádat emeltek.

(TASR)