Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A felvidéki katolikus egyházmegyék magyar nyelvű lelkipásztori ellátásáért felelős helynökeit fogadta november 22-én Budapesten a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós beszámolt vendégeinek a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet előző heti, Orbán Viktor miniszterelnök részvételével megtartott üléséről.

A felvidéki vendégek tájékoztatták az államtitkárt az anyaországi kormányzati támogatások hasznosulásáról, az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról és jövőbeli fejlesztési terveikről.

A közelmúltban Kassa városa és a Kassai Főegyházmegye – benne a magyar közösség – együttműködésének köszönhetően a város védőszentje lett Árpád-házi Szent Erzsébet. A kezdeményezéshez örömmel adta hozzájárulását az Apostoli Szentszék. A résztvevők szerint ez a jelentős gesztus a szlovák–magyar kapcsolatok erősítését szolgálja helyben is és országaink között is.

A megbeszélésen szóba került a 2020. évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való felvidéki részvétel. Az államtitkár szerint a programsorozat újabb lehetőség a keresztény kultúrájú nemzetek együttműködésére a térségben.

A Szlovákiából érkező magyar és szlovák zarándokok részvétele tovább erősítheti nemzeteink egyre javuló kapcsolatát – húzta alá Soltész Miklós.

A megbeszélés végén összefoglaló hangzott el a felvidéki magyar hitoktatás jelenlegi helyzetérői és jövőbeli fejlesztési lehetőségeiről.

A találkozón a Kassai Főegyházmegye, a Nagyszombati Főegyházmegye, a Besztercebányai Egyházmegye, a Kassai Görögkatolikus Egyházmegye, a Nyitrai Egyházmegye és a Rozsnyói Egyházmegye érseki és püspöki helynökei vettek részt.

Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság