Újabban egyre gyakoribban a különféle faültetési akciók. Mi magunk is örömmel tudósítunk a hasonló kezdeményezésekről, hiszen a könyezettudatosság számunkra is fontos. Duka Tímeát, a Kukkónia PT elnökét és Molnár Anna marketingmenedzsert a Zöld Kukkónia elnevezésű projektjukról kérdeztük.

Hogyan született meg az ötlet, hogy fákat kellene ültetni?

Polgári társulásunk idén hirdette meg Zöld Kukkónia elnevezésű projektjét, amely a környezetvédelem fontosságára helyezi a hangsúlyt. Júniusban került megrendezésre a zöld konferenciánk, melynek központi gondolata a környezettudatos életmód, a hulladékgazdálkodás, az újrahasznosítás és a szelektálás fontossága, illetve a zero waste volt. A konferenciára a csallóközi polgármestereket és szervezeteket invitáltuk meg, szerettünk volna hasznos tanácsokkal, pozitív példákkal szolgálni számunkra. A délelőtt folyamán pedig a dunaszerdahelyi alapiskolások ismerkedhettek meg játékos formában a hulladékszelektálás helyes módjával. Zöld projektünk második fázisa a regionális szemétszedés volt, amelybe 14 település kapcsolódott be. Végül elérkeztünk a 2019-es évre tervezett utolsó fázishoz, amelynek keretén belül november első és második hetében valósul meg a faültetés a Csallóköz húsz településén, decembertől pedig környezetvédelmi előadásokat tartunk a csallóközi alapiskolások számára.

Minek alapján döntötték el, hogy melyek legyenek azok a települések, ahová az 500 csemetét el fogják ültetni?

Azokat a településeket szólítottuk meg, melyek korábban képviseltették magukat a zöld konferencián, illetve bekapcsolódtak a szemétszedési akcióba. Fontosnak tartjuk, hogy minél több településen ültessenek fát. Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét a környezetvédelem fontosságára, ezért a faültetés minden településen a lakosság bevonásával történik. Dunaszerdahelyen bekapcsolódnak a faültetésbe az FC DAC 1904 játékosai is, az iskolákban velük ültetnek majd fát a diákok, illetve az Új Nő szerkesztősége is. Szeretnénk a jövőben is folytatni ezt a kezdeményezést, és várjuk további települések jelentkezését is.

Minek alapján döntik el, hogy hova milyen fát ültessenek? Előnyt élveznek az őshonos fajták?

Együttműködünk Fekete Zoltán bősi erdésszel, akinek segítségével sikerült kiválasztanunk a megfelelő fatípusokat, illetve meghatároztuk, hogy a közterekre, illetve az óvodák és alapiskolák udvarára mely fák kerülhetnek. Igyekeztünk előnyben részesíteni a őshonos fákat, mint például a juhar, a kőris, a vadcseresznye és a tölgy.

Mi lesz a kiültetett csemeték további sorsa? Ki fogja azokat gondozni? Fogják ezt ellenőrizni?

Pozitív fogadtatásra talált a kezdeményezésünk, így a jövőben a települések gondoskodnak majd a facsemetékről. Természetesen mi is gondját viseljük majd a fáknak. A későbbiekben szeretnénk emléktáblával is ellátni ezeket az utókor számára.

Aki további részleteket szeretne megtudni, keresse fel a polgári társulás honlapját.