Papáček Péter előadás közben (Fotó: Varga Dávid/Felvidék.ma)

Az Új Egység Mozgalom a Szövetség a Közös Célokért társulással együttműködve Jogainkról érthetően címmel jogi előadássorozatot indított a CÖF klub keretében a felvidéki magyarság körében 2019 novemberétől.

Az előadásokat Papáček Péter, jogász prezentálja érthetően a hallgatóság számára, ellátogatva minden olyan helyszínre, ahol érdeklődés mutatkozik az alapvető jogi ismeretek iránt. Vele váltottunk néhány szót az előadássorozat kapcsán.

Péter, megkérlem, röviden mutatkozzon be, vázolja fel eddigi életutadját.

Gútai lakos vagyok, aki valójában itt járta ki az egyházi gimnáziumot. Ezt követően a jogi pálya mellett döntöttem, és indultam el Pozsonyba, hogy ott aztán a Páneurópai Főiskolán kicsit bővebben is megismerkedhessek az általam választott szakmával, a szakma fortélyaival. Itt kaptam kézhez a jogi diplomámat, majd ugyanott megszereztem a PhD fokozatot is. A főiskolán eltöltött 8 év során sok olyan dolgot megtanultam, amelyet a való életben is fel tudok használni.

Térjünk át a jogi előadássorozatra. Honnan jött az ötlet, kik biztatták arra, hogy ilyen előadások megvalósuljanak?

A jogi előadássorozat egy teljesen spontán ötlet volt. Samu Istvánnal összefutottunk a városban, és valami teljesen más témáról beszélgetünk. Majd szóba került, hogy polgári társulásukkal szeretnének ismeretterjesztő előadássorozatot szervezni, nem csak Gútán, hanem másutt is, de még a konkrét témák hiányoznak. Ekkor István javasolta, hogy a vállaljam el az előadásokat. Én ezt egy egész jó ötletnek tartottam, hiszen így másokat is jobban megismertetünk a joggal, és az esetleges joggal kapcsolatos kérdéseikre válaszolni tudunk, és akár segíteni is.

Tulajdonképpen a jognak milyen részeivel ismerteti meg a hallgatóságot?

Sok mindennel, és még annál is többel, de főleg azzal, amely hozzám a legközelebb áll, ez pedig a közjog. A közjogon belül is a büntetőjog, az adminisztratív jog vagy egyéb nem civil jogok azok, amelyek hozzám közelebb állnak és az előadásokon is ezek kerülnek szóba. Természetesen figyelembe kell venni az emberek igényeit, nem szabad elzárkózni más feltett kérdésektől sem, példának okáért megemlíteném a civil jogokat, legyen ez akár a munkajog vagy más különböző jogterületek. Ezek ugyanis az emberek mindennapjaiban jelen vannak, és olykor a saját bőrükön is megtapasztalják.

Eddig 3 jogi előadás került megszervezésre, Alistálon, Somorján és Gútán. Mit tapasztalt, a feltett kérdések alapján a közönséget a jognak melyik része érdekelte a leginkább?

Tapasztalatom szerint a hallgatóságot leginkább a közigazgatási jogi része fogta meg, és a kisebbségi nyelvhasználatot érintő kérdések. Az embereket nagyon érdekelte, hogy hogyan tudják érvényesíteni a jogaikat e téren. Nagyon jó volt, hogy nem fojtották magukba a mondanivalójukat, hanem kertelés nélkül kimondták azokat. Mindenhol más-más problémák, más-más észrevételek kerültek megemlítésre, amelyekből tanulni lehet, én magam is tanultam ezekből.

A jövőben gondolom lesznek még előadások. Az érdeklődők legközelebb hol találkozhatnak önnel?

Legközelebb egy picit keletebbre veszem az irányt, Tornalja (december 13.) és Pelsőc (december 14.) településeken fogom az ott élőket is jogi ismeretekre „oktatni”, remélem, ott is értékes eszmecserére kerül sor ugyanúgy, mint az eddigi helyszíneken. Többen érdeklődtek a jövő év kapcsán is. Erről annyit, hogy még egyelőre egyeztetés alatt áll a jövő év, össze kell hangolni mindenkinek az idejét. Jövőre is nagy valószínűség szerint megszakítás nélkül folytatódik a Jogainkról érthetően előadássorozat.

A 2019-ben megvalósuló előadások a CÖF Klub programjaiként kerülnek megrendezésre, amelyekre az alábbi időpontokban kerül sor:

  • november 25.,hétfő -17.00 – -Művelődési Ház, Alistál;
  • december 2., hétfő – 17.00 – Városi Művelődési Központ, Somorja;
  • december 4., szerda – 18.00 –  Városi Művelődési Központ, Gúta;
  • december 13., péntek – 17.00 – Rákóczi Magyar Ház, Tornalja;
  • december 14., szombat – 17.00 – Inkubátorház kisterme, Pelsőc.