Andrej Kiska (Fotó: Pravda)

Andrej Kiska volt államfő szerint a „piszkos politikai kampány” keretében indítottak büntetőeljárást ellene adócsalás gyanújával. Az eljárásnak a KTAG cég adóügyeihez van köze.

„Az ellenem indított büntetőeljárás csupán a piszkos politikai kampány része, politikai zsarolás, amely bizonyítja, hogy a maffia uralja Szlovákiát. Fico óva intett, miután nem engedtem őt az alkotmánybíróságra. Elnökként még februárban előre vetítettem Fico rendőrségének ezt a lépését”– áll Kiska állásfoglalásában, amelyet a médiának küldött.

A volt elnök rámutatott, hogy a cége ügyében két év alatt három nyomozó váltotta egymást.

„Az első kettő nem látott okot a büntetőeljárás megkezdésére. Találtak egy harmadikat. Kell ehhez bármit hozzáfűzni?”– kérdezte Kiska, aki szerint Fico hazárdjátékot játszik.

„Soha nem sikerült megfélemlítenie, hiába próbálkozik évek óta”– hangsúlyozta a volt elnök.

Egyben feltette a kérdést, miért nem indult még büntetőeljárás például Norbert Bödör nyitrai vállalkozó, Dobroslav Trnka volt főügyész, Ján Počiatek (Smer-SD) volt pénzügyminiszter és Ján Slota, az SNS volt elnöke ellen.

A rendőrség büntetőeljárást indított Andrej Kiska volt államfő ellen a KTAG cég adóügyei miatt. Erről a Sme napilap tájékoztatott pénteken, a rendőrség egyelőre nem erősítette meg az információt.