Vadkerti-Zsapka-Sipos trió és Jónás Csaba (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az adventi koszorún fellobbant első gyertya lángja a reményt jelképezi.  Ennek a fényében szervezett jótékonysági koncertet a köbölkúti székhelyű Helios Spes Polgári Társulás, a köbölkúti Borromeo Szent Károly-templomban, két kisgyermek gyógyulásáért, advent harmadik napján.

A Helios Spes – Reménysugár társulás 2015-ben alakult. Céljai közt szerepel az elesettek, a nehéz sorsú gyermekek segítése, támogatása. Évek óta ezen munkálkodnak, minden lehetőséget megragadva, hogy vállalásukat több formában és több helyszínen megvalósítsák. Küldetésük jelképes zászlajára, jelszóként egyetlen szót írtak: Segíteni!

Az elmúlt években gyermektáborok, családi programok, gyűjtési felhívások és lebonyolításuk fémjelezték útjukat, melyet külföldi és a felvidéki közösségekkel együtt teljesítettek.

Minden év decemberében, a karácsony fényében hajolnak le az elesettekhez. Éveken keresztül gyűjtést szerveztek Böjte Csaba gyermekei részére. Idén két köbölkúti koraszülött kisgyermek megsegítésére hirdették meg az adventi jótékonysági koncertet.

Jótékonysági koncert (Fotó: Berényi Kornélia)

A helyi plébános, Siekel István atya vállalta a fővédnökséget a rendezvény felett. A felkérést készségesen vállalta Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid. A nemes ügyhöz társult még Jónás Csaba vers- és mesemondó is.

Az ismert felvidéki trió népes közönséget vonzott a köbölkúti templomba. Nemkülönben a segítő szándék, mely arra ösztönözte nemcsak a helyieket, de a tágabb régióból érkezőket is, hogy részvételükkel osztozzanak a két kisgyermek küzdelmében, és a szülők gondoskodó szeretetében. A vendégeket és a közreműködőket Árvai Renáta, a társulás munkatársa, a jótékonysági est szervezője köszöntötte.

Vadkerti Imre ezekkel a szavakkal nyitotta meg a koncertet:

„Hálásak vagyunk, hogy ilyen sokan eljöttek. Ebből is látszik, hogy az ember nem olyan, mint ahogy azt a világ szeretné. Az ember szív és lélek.”

Majd felcsendültek az ismert dallamok, szeretetről, angyalokról, nemes érzésekről, lelki kincsekről. Jónás Csaba vers- és mesemondó Wass Albert írásaival emelte a rendezvény fényét.

Árvai Renáta, a Helios Spes munkatársa (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az est főszereplői a két kisgyermek, Natika és Tomika voltak. Kómár Natália életének hat éve alatt rengeteg műtéten esett át, most éppen egy Achilles-ín operáción van túl. Szőköl Tamás kóros soványsággal küzd, kromoszómarendellenességgel jött a világra. Mindketten hét hónapra születtek, így hátrányból indulva szükségük van segítségre.

A jótékonysági est eredményeként Árvai Renáta ezt írta ki a társulás internetes oldalára:

Tisztelt jószívűek, a mai jótékonysági koncerten 2020 euró gyűlt össze. Istennek legyen hála! Az összegyűjtött adományt fele-fele arányban kapták meg a gyermekek szülei.

Karácsony környékén mindenki elgondolkodik azon, hogyan tudná a nehéz sorsú, rászoruló gyermekek ünnepét bearanyozni egy-egy ajándékkal. Könnyű megtalálni ennek a módját, hiszen oly sok nélkülöző él körülöttünk. Kalkuttai Teréz anya ezt üzente számunkra: „Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.”

A jótékonysági est szervezői, a közreműködők, az adományozók ennyit tudtak megtenni a két kisgyermekért. Nagy szeretettel.