Fotó: Magyar Kurír

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: a mindhalálig való hűséggel biztatja levelében János a szárdiszi gyülekezetet, immár negyedik alkalommal szervezték meg a „Kárpátalja nincs egyedül” jótékonysági koncertet, korábbi riportjainkból tallózva: bölcsőde és óvoda épül Vágfarkasdon, 110 éves volt a barsbaracskai templom, Egységnapot tartottak Debrecenben.

János Patmosz szigetén feladatul kapja, írjon levelet a hét kisázsiai gyülekezetnek azzal a céllal, hogy szembesítse a híveket mindazzal, amit tud róluk, kiemelve a pozitívumaikat, de ahol kell, ott ne rejtse véka alá nemtetszését, végül pedig felvázolja, mi jár annak, aki hűséges kitartásával győzedelmeskedik. A szmirnai gyülekezetnek János a mindhalálig való hűséget ajánlja, hogy megkaphassák az élet koronáját. A levél üzenetéről bővebben Buza Zsolt pozsonyi lelkipásztor szól.

Negyedik alkalommal szervezte meg a Pozsonyi Református Egyházmegye a Kárpátalja nincs egyedül jótékonysági koncertet, amelynek Nagymegyer, Somorja és Csilizpatas után ezúttal a lakszakállasi kultúrház adott otthont. Az egyházmegye még 2016. február 25-én indította el az együttműködési programot a kárpátaljai magyar közösségek megsegítésére. Ennek a része az a jótékonysági koncert is, amelynek tetszőleges bevételéből a fiatal zenei tehetségeket támogatják. A részletekről Somogyi Alfréd esperessel beszélgetünk.

Az elmúlt évben számoltunk be arról, hogy a vágfarkasdiak is csatlakoztak a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programhoz. Hogy miért, az kiderül az Erdélyi Pál lelkipásztorral készített beszélgetésből.

A barsi egyházmegyei majális keretében adtak hálát a 110 éves barsbaracskai templomért. Építésének történetét elevenítjük fel Dukon András lelkipásztorral.

Tíz évvel ezelőtt jött létre a Magyar Református Egyház. Ennek a jubileumát ünnepelte a Kárpát-medencei református közösség Debrecenben. Az ott készült összeállítást adjuk közre rövidített formában.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
Ismétlés másnap, hétfőn 13.05 órakor.