Emlékezz, hogy por voltál és porrá leszel! Szívbe markoló felszólítás lehet, ha akarjuk. Vagy mégsem? Ha mégis, akkor megtapasztalhatjuk, hogy a nagyböjt örömöt, sőt örökké tartó örömöt akar hozni az ember számára.
Az Úr a mai evangéliumban három olyan oszlopát említi a bűnbánó magatartásnak, amelyek elhozhatják a böjti idő üdvösséget hozó gyümölcseit.
Az adakozás
„Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat.”
Ha valami szépet cselekszünk, bennünk van a vágy, hogy valaki észrevegye a jócselekedetünket, értékelje azt. Viszont ha valaki már feltűnősködve teszi a szépet, egy bálvány szolgája lesz. Kinek akarunk tetszeni tetteink, beszédünk, gesztusaink által? Oda merünk-e állni Krisztus keresztje alá, hogy az Ő tekintetében pihenjen meg szemünk és lelkünk? Hogyan adakozzunk? Miként kellene megélni az adakozást?
A zsidó hagyományban nem létezik kifejezés az adakozásra. Az őszinte igazságtételre gondol az ószövetségi ember, amikor az adakozást említjük. Hitünk szerint a legnagyobb jó, aki minden embernek „kijárna”, nem lenne más, mint maga Isten. Íme, a szegény embereknek – nekünk – szükségünk van Istenre. Légy te az, aki megosztod Isten szeretetét azzal, aki híján van az életadó örömnek – Isten szeretetének.
Az imádság
„Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni!”.
Sokszor hallhatjuk: „imádkozzunk sokat”, „kell imádkoznod”. De miért imádkozzon az olyan, aki nem érezte meg Isten szeretetét? A meg nem értett imádsága komoly feszültséget szül. Miként imádkozhat egyáltalán az ember, hogy imádsága ne erőltetett, hanem szívből jövő legyen? Egy igazi társalgás azzal, akinek az életet köszönheti bárki emberfia. Komoly és szívbe markoló tapasztalat lehet annak, aki elkezdi megérteni: „mindent az élet Urának és nem az embernek köszönhetek”. Ezért fontos, hogy az önmagát hívőnek mondó ember magába szálljon. Végezzen gyakrabban lelkiismeret-vizsgálatot úgy, hogy Isten szeretetében szemléli tetteit, szavait, gondolatait. Hálásan tekintsen körbe saját környezetében, hogy meglássa: minden kegyelem.
A böjt
„Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók!”
Isten az örömteljes böjtöt kedveli. Nem az önsanyargatásban látja a böjt értelmét. Hiába böjtöl az, aki viszont nyelvével kiállhatatlan lesz, mert tömeggyilkosságot követ el a vasárnapi ebédnél – elégedetlenkedik. Ám Izajás próféta szépen jellemezi ezt a feszültséget:
„Veszekedés és perlekedés közt böjtöltök, és ököllel ütitek le a szegényt. Bizony, mostani böjtöléstek soha nem szerez nektek meghallgatást a magasságban. Talán az ilyen böjt tetszik nekem, és ilyen az a nap, amelyen az ember megsanyargatja magát? Lehajtjátok fejeteket, mint a káka, és zsákot meg hamut teríttek magatok alá: ezt nevezitek ti böjtnek, olyan napnak, amely tetszik az Úrnak? Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!” (Iz 58, 4 – 7).
Lám, ebben lelhető fel a nagyböjt örömteli volta: úgy figyelni a másik emberre, hogy nem vesszük le tekintetünket a megfeszített Krisztus arcáról.
Az adakozás, imádság és egyben böjtölésünk tükrözze vissza a feltámadt ember örömét.
Annak az embernek az örömét, aki tudja, hogy a teste a porból vétetett és porrá lesz, de élete át van szőve Isten szeretetével még akkor is, ha nem veszi észre.
Valóban, mert van olyan, aki már régen nem élt a szentgyónás örömével és megátalkodottan ücsörög saját posvadt mocskában – mint a vándorló nép gyermeke –, aki nem akar átmenni a Vörös-tengeren. Viszont áhítozik az Isten után, de megátalkodottságának bűze elnyomja a templom tömjénfüstjének illatát.
Igen, mert egy harangszó, vagy akár a rég elfeledett imádság emléke megsejteti vele is, hogy Isten rá vár… őrá vár. Ugyancsak van olyan ember is, aki – meglátásom szerint ez a legrosszabb – megtapasztalta már Isten szeretetét a szentségekben, de megakadt és visszavágyik az egyiptomi húsosfazekakhoz. Az ilyen engedje, hogy a böjt valódi elmerülés legyen számára.
Elmerülni Isten kegyelmében – imádságos bűnbánat és örömteli akadozás révén. Hiszen:
„Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok!” (Iz 58, 8)
– mondja az Úr az őt szerető népnek. Mondja nekünk most is, amikor hamuval meghintettünk és a kereszt tövében maradtunk, hogy útra kelhessünk az üdvösség felé.
(A szerző Felsőszeli plébánosa)
