(Fotó: wikipédia)

Nyílt levélben válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök Mikuláš Dzurindának, Szlovákia korábbi miniszterelnökének, a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének a Népszavában nyilvánosságra hozott írására vasárnap.

Mikuláš Dzurinda pénteken megjelent levelében úgy fogalmazott: „Viktor, tudom, aggódsz amiatt, hogy a politikai családunk – az Európai Néppárt (EPP) – nem karolja fel maradéktalanul a hagyományos, keresztény értékeit. Bár én nem osztom ezt a felfogást, elfogadom, hogy te így érzel. Én is aggódom amiatt, hogy mennyire megosztóvá vált a pénzügyi zavarok, a váratlan migráció, a terrorizmus és a klímaváltozás kihívásaira való közös európai válaszok meghatározása és valóra váltása. De, Viktor, te alábecsülöd a vitát, ami jelenleg folyik az EPP-ben ezekről az alapvető kérdésekről.”

A volt szlovák kormányfő hozzátette: a Wilfried Martens Központban, az EPP politikai agytrösztjében 2016 óta egy más típusú Európát ajánló kezdeményezést szorgalmaznak,

céljuk egy erős, globális Európa, amely nem a mélyebb integráció minduntalan hangoztatásán, hanem inkább a szubszidiaritás elvén alapul, amely a katolikus szociális doktrína egyik alapvető politikai, jogi és társadalmi elve.

Ez az Új európaiság a decentralizáció és a verseny ösztönzésére, és nem a centralizációra és harmonizálásra épít – tette hozzá. „Kifejezetten elítélendőek a demokraták arra irányuló kísérletei, hogy az EU intézményeit a liberális értékeknek a konzervatívabb tagállamokra való rákényszerítésére használják fel, mivel ez károsan hat az egységes Európa létrehozására” – idézett kezdeményezésükből Mikuláš Dzurinda.

A volt szlovák kormányfő kitért Orbán Viktor tervezett római látogatására is, melynek apropója „egy konferencia, ahol Salvini úrral együtt mondasz beszédet. Mindkettőtök iránti kellő tisztelettel feltételezem, hogy nem tudtok majd működőképes válaszokat adni korunk döntő fontosságú problémáira. A nemzeti konzervativizmus jelszavai nem lesznek a segítségedre abban, hogy megoldásokat találj olyan kérdésekre, mint a migráció és az éghajlatváltozás” – írta. Dzurinda ehelyett azt javasolta Orbán Viktornak, hogy április 2-án vegyen részt Athénban egy, a migrációról szóló magas szintű konferencián.

Orbán Viktor a személyes honlapján vasárnap nyilvánosságra hozott válaszlevelében azt írta: megörvendeztette volt miniszterelnök kollégája levele.

„Örömmel látom, hogy nem veszett ki az európai politikából a szlovák virtus. Jó látni, hogy még ma is lelkesítenek azok az eszmék, amelyek miniszterelnökökként összekötöttek bennünket. Te ismersz bennünket, magyarokat, ezért tudhatod, hogy a leveledben megjelölt értékek, mint az erős Európa, a szubszidiaritás, a decentralizáció és a verseny ösztönzése, a katolikus szociális doktrína, a liberális ideológia terjesztésével szembeni fellépés mind zene a magyarok füleinek”

– fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: örülök, hogy életjelet adtál magadról, és ismét megjelentél a magyar politika horizontján.

A magyar kormányfő megköszönte az invitálást az athéni tanácskozásra. „Ismered a véleményemet, miszerint Európa eszménye három dombról származik: az Akropoliszról, a Capitoliumról és a Golgotáról. Képzelheted hát örömömet, amelyet meghívásod okozott” – írta, hozzátéve ugyanakkor:

„milyen kár, hogy pártunk, a Fidesz a keresztény értékek konzekvens képviselete érdekében arra kényszerült, hogy felfüggessze a néppárti tagságát. Nem tudom, hogy ilyen körülmények között szabad-e Neked meghívnod engem Athénba. Ha igen, számíthatsz rám. Viszlát az Akropoliszon!”

– zárta a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének írt válaszlevelét Orbán Viktor.