Fotó: TASR

A bírósági szakértő szerint kevés az esélye a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásával vádolt Marian K. reszocializációjának. Ez áll abban a szakvéleményben, amelyet az ügyész olvasott fel a Speciális Büntetőbíróságon.

Anton Heretik pszichológus azonban nem vizsgálhatta ki Marian K.-t, mert a vádlott nem volt hajlandó ennek alávetni magát. A tárgyalást február 6-ra, csütörtökre napolták el.

Marian K. azért utasította vissza a kivizsgálást, mert nem akarta, hogy Heretik végezze, arra hivatkozva, hogy a pszichológus nagyon jó viszonyban van Peter Tóthtal, a SIS egykori munkatársával, aki több ügyben is Marian K. ellen tanúskodott.

Daniel Lipšic, Kuciakék jogi képviselője szerint a bíróságnak ki kellett volna vizsgáltatnia Marian K.-t. Pszichológiai szakvéleményre van szükség ahhoz, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítéljék.

„Úgy véljük, a vizsgálat megtagadása nem jelentheti azt, hogy a vádlott automatikusan elkerüli az életfogytiglani börtönbüntetést” – mondta az ügyvéd. Azt javasolta, utólagosan vizsgálják meg a vádlott mentális állapotát.

A főtárgyalás csütörtökön folytatódik az Europol és a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség szakértőinek meghallgatásával.

Az ügyész javaslatot tett arra, hogy zárt tárgyalás legyen, mert a kiberbűnözéssel kapcsolatos nyomozás részletei szerinte nem tartoznak a nyilvánosságra. Ebben a vádlottak és a sértettek jogi képviselői is egyetértettek. A bíróság egyelőre nem döntött.