Illusztráció (TASR)

A szerdai parlamenti ülés végkifejlete sem a koalíciós, sem az ellenzéki képviselőket nem lepte meg. Ezt azután jelentették ki, hogy az ülést berekesztették anélkül, hogy tárgyaltak volna a családi pótlék emeléséről.

„Sejtettük, hogy így végződik majd az ülés. Elértük, amit akartunk, azt, hogy az Isztambuli Egyezményt végleg eltemessük” – jelentette ki Anton Hrnko, az SNS képviselője. A családi pótlék emelésével kapcsolatban elmondta:

azt más frakciók hiúsították meg.

„Tett valaki többet ezért a nemzetért, mint mi, ami a szociális ügyeket illeti? Adott nekik valaki többet az ország javaiból? Abból a pénzből, amelyet ez a társadalom kitermel?” –kérdezett vissza Darina Gabániová, a Smer képviselője arra reagálva, miért csak pár nappal a választások előtt álltak elő a szociális törvényjavaslatokkal.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke elismételte:

már korábban kilátásba helyezték, hogy nem fogják támogatni a kormányjavaslatokat, mivel azokat nem tartják hatékonynak és célirányosnak.

Martin Klus, az SaS képviselője szerint egyértelmű volt, hogy a családi pótlék kérdésében nem születik megegyezés. Az ülés kimenetelén nem lepődött meg Eduard Heger, az OĽaNO frakciójának elnöke sem, aki szerint a koalíció játékának célja csupán a politikai jó pontok szerzése volt. „Érzik, hogy csökken a támogatottságuk, menteni akarják a helyzetet” – jelentette ki.

Miroslav Beblavý független képviselő elismételte, hogy

az előterjesztett szociális intézkedéseket a választási korrupció egy formájának tekinti.

Szerdán ért véget a választások előtti utolsó parlamenti ülés. Andrej Danko  házelnök azután rekesztette be az ülést, hogy

a plénum második próbálkozásra sem volt határozatképes, így nem tudott szavazni a gyorsított eljárásról a családi pótlék emeléséről szóló javaslattal összefüggésben.

A házelnök már kedden kilátásba helyezte, hogy csütörtökön a kampánycsendre való tekintettel már nem fog ülésezni a parlament.