Fotó: TASR

Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának második évfordulóján több, magyarok által lakott városban is megemlékezéseket tartanak. Így többek között Komáromban, Dunaszerdahelyen, Ipolyságon, Párkányban és Somorján is sor kerül gyertyagyújtásra vagy más kegyeleti rendezvényekre.

Pozsonyban 17 órától kezdődik a megemlékezés a Szabadság téren. Hasonló akciót több mint 50 városba szerveztek, többek között Prágába, Brünnbe és Bécsbe is.

Ján Kuciak újságírót és a jegyesét, Martina Kušnírovát 2018. február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi családi házukban.

A kettős gyilkosság ügyében jelenleg négy vádlott áll bíróság előtt: Marian K., Alena Zs., Sz. Tamás és Miroslav M. A vád szerint Marian K. rendelte meg a gyilkosságot, aki azért akart bosszút állni, mert Kuciak a gazdasági jellegű bűncselekményeiről cikkezett.

Korábban beismerő vallomást tett Andruskó Zoltán, akit a kettős gyilkosság ügyében már jogerősen elítéltek. Az egyik vádlott, Miroslav M. beismerte, hogy ő hajtotta végre a gyilkosságot, ellene tovább folyik a büntetőper.

A kettős gyilkosság után több tüntetésre is sor került, melyeket a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés szervezett.

A Kuciak-gyilkosságot követően kialakult helyzet megkövetelte a kormányváltást. Robert Fico kormányát Peter Pellegrini kabinetje váltotta fel.

Az eseményeken természetesen ott lesznek portálunk tudósítói is, akik helyszíni beszámolókkal jelentkeznek majd a nap folyamán.

***

Tizenöt ország nagykövete rótta le kegyeletét Kuciak és Kušnírová emlékhelyénél

Tizenöt ország nagykövete rótta le kegyeletét pénteken a meggyilkolt oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová emlékhelyénél Pozsonyban a SZNF téren. Az eseményen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Kanada és más országok nagykövetei vettek részt.

Fotó: USA pozsonyi nagykövetsége

„Ezen a szomorú napon Ján Kuciakra és Martina Kušnírovára emlékezünk. Azért haltak meg, mert Ján Kuciak az igazságért küzdött. Minden eddiginél jobban kell védenünk a sajtószabadságot és küzdeni a korrupció ellen” – mondta Bridget Brink amerikai nagykövet.

***

Az államfő Nagymácsédon rótta le kegyeletét Kuciak és Kušnírová emléke előtt

Zuzana Čaputová államfő pénteken a kettős gyilkosság helyszínén emlékezett meg Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová halála második évfordulójáról. Erről a közösségi hálón tájékoztatott.

Fotó:: www.facebook.com

„A fiatalok, akik az esküvőjüket és a közös életüket tervezték, egy olyan gyilkos kezétől haltak meg, aki el akarta fedni az igazságot. Ha a gyilkosság megrendelői azt hitték, hogy Kuciak halála miatt a többi újságíró visszaretten majd az össztársadalmi ügyek feltárásától, elszámolták magukat. Amit Ján Kuciak már nem tudott befejezni, befejezik helyette mások”– közölte az államfő. (TASR)

***

Ipolyságon 16 órakor kezdődik a megemlékezés a köztemetőben lévő Megbékélés kapujánál. Komáromban a Klapka téren kezdődik 17 órai kezdettel indul a megemlékezés, Párkányban szintúgy 17 órai kezdettel a sétálóutcára várják az emlékező közösséget. A dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ elé 18 órára várják az emlékezőket.