(Fotó: pixabay.com)

Olvasom a hírt ezen a honlapon is, hogy az új típusú koronavírus elleni küzdelmet koordináló állandó válságstáb új taggal bővült. Peter Polláknak az lesz a feladata többek között, hogy másokkal együtt figyeljen oda a roma közösségek helyzetére, hatékonyabb intézkedéseket foganatosítson rájuk nézve, s ezeket tartassa be velük.

Mert nem lehet közömbös senki számra, még az óvintézkedéseket betartók és a lakásukba húzódók számára sem, mit történik e tekintetben egyes helyeken a házon kívül. Környezetemben is látom, hogy például a guberálás, az áruházak környékén való ácsingózás bizony nem szűnt meg. Ezen gyors és tapintatos intézkedésekkel, rendeletekkel változtatni kell.

Mert nem lehet, hogy a szemétgyűjtő helyeken annak ellenére is kiforgatott konténerekkel találkozzunk, hogy az ilyen kis telepeket már régebben körbefalazták, ráccsal, tetőzettel látták el. Ám a legtöbb helyen a zár szétverve, s egy-egy szeméttárolóban egyszerre két-három guberáló is tevékenykedik, rendetlenséget hagyva maga után. Aztán a szél görgeti tovább a kiforgatott hulladékot, megjelennek a patkányok, az egerek, a kóbor állatok, hogy ők is találjanak még valamit.

Ilyenkor, a tavaszi takarításkor a kihelyezett konténerek is benépesülnek guberálókkal. Az ügyesebbje (gyerekek és felnőttek egyaránt) a szemétgyűjtőkbe is bemászik, aztán a limlomot maga mögött hagyva, viszi zsákmányát a városon át.

Mondom, oda kell figyelnünk erre az állapotra, ilyenkor hatványozottabban. Mert minden mindennel összefügg, a dolgok hatással vannak egymásra.

Hangsúlyozom újra: a hasonló műveleteket végző emberekkel nem lehetünk közömbösek, nem lehet figyelmen kívül hagyni őket!

De lekezelően és ellenszenvvel sem szabad róluk beszélni. Mert a nélkülözők most még inkább nélkülöznek, az éhezők még inkább éheznek, a tudatlanok nem tudnak mást tenni.

Remélem, hogy nemcsak a kormány válságstábja bővül az adott problémával foglalkozni akaró és tudó emberekkel, hanem a kisebb-nagyobb településeké is, ahol hasonló helyzet állhat elő. Segítsünk ezen, amennyire csak tudunk. Jó szóval akár, s ha kell, rendelettel, ellenőrzéssel. Aztán jöhet a maszk, a kesztyű és az élelmiszercsomag is. Persze ha valaki jobb megoldást is tud, szívesen kell fogadni!